Törvényszegéssel vádolja Klaus Johannist az ANI


-A A+

Megszegte a tisztségviselők érdekkonfliktusairól szóló törvényt Klaus Johannis nagyszebeni polgármester az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) csütörtöki közleménye szerint.

Az intézmény azt kifogásolja, hogy a Nemzeti Liberális Párt alelnöke szerződést írt alá 2010 decemberében a polgármesteri hivatal és a Tipografia Honterus kft. között. Az ANI szerint ez azért törvényellenes, mert a cég annak a Német Demokrata Fórumnak a tulajdonában van, amelynek Johannis az elnöke volt 2002-2013 között. Az ügynökség az ügyészséget kérte fel, hogy vizsgálja ki az esetet.

„Semmilyen érdekkonfliktus nem állt fenn a szerződés aláírásakor. Akkor lett volna gond, ha nekem bármilyen előnyöm lett volna ebből a szerződésből. Konzultáltam a jogtanácsosaimmal is, mielőtt aláírtam volna a dokumentumot” – jelentette ki Johannis. Hozzátette, azóta vizsgálódik ellene az ANI, amióta vezető tisztséget vállalt a Nemzeti Liberális Pártban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X