Román külügy: Budapest határolódjon el Vonától!


-A A+

A román külügyminisztérium vasárnap felszólította a magyar kormányt, hogy határolódjon el a Jobbik elnökének kijelentéseitől. Vona Gábor szombaton az EMI-táborban arról beszélt: ha a magyar érdek csupán a Romániával való konfliktus árán képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell.

Állásfoglalása szerint a román külügy határozottan elítéli Vona Gábor kijelentéseit. Emlékeztetnek arra, hogy az etnikai autonómiát az Európai Unió joggyakorlata nem ismeri el a nemzeti kisebbségek jogállásának rendezéseként, és az „úgynevezett kollektív jogok” biztosítását az 1996-os román-magyar alapszerződés sem tartalmazza.

A külügy „rendkívül súlyosnak” minősíti Vona Gábornak azt a kijelentését, miszerint ha a magyar érdek csupán a Romániával való konfliktus árán képviselhető, akkor a konfliktust is vállalni kell. „Ez a kijelentés ellentmond az európai valóságnak, a nemzetközi jognak, a román-magyar alapszerződésnek és a két ország közötti stratégiai partnerségnek. Ezeket az anakronisztikus állásfoglalásokat Románia, Magyarország és Európa felelős politikusainak a leghatározottabban el kell ítélniük” – fogalmaz a a közlemény.

Vona Gábornak az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület által szervezett borzonti táborában tett kijelentéseit valamennyi jelentős román napilap idézte. A Romania Liberă beszámolója címébe azt emelte ki, hogy "A Jobbik hadat üzen Romániának", a Jurnalul național Vona Gábornak azt a kijelentését emelte be beszámolója címébe, hogy "Nem mondunk le Trianon érvénytelenítéséről". A Gândul.ro portál helyszíni tudósításának azt a címet adta, hogy "A székely jacuzzi erősebb, mint a Jobbik elnökének a tanítása". A cikkíró megállapítása szerint a táborba gyűlt fiatalok számára fontosabb volt a szórakozás, mint a politikai tárgyú előadások hallgatása.

Toloncolják ki

Vona Gábor EMI-táborban elhangzott beszéde után Bogdan Diaconu szociáldemokrata képviselő egyenesen azt javasolta: nyilvánítsák nemkívánatos személlyé és toloncolják ki Romániából a Jobbik elnökét, illetve tiltsák be Romániában a Jobbikot.

"Megéltük, hogy egy magyarországi náci párt vezetője paramilitáris csapatokkal körülvéve háborúra uszít bennünket a saját országunkban" - fogalmazott a képviselő az Adevărul című napilap internetes oldalán még szombaton közölt véleménycikkében, aki nyilvánosan szólította fel a román külügyminisztériumot, hogy nyilvánítsa nemkívánatossá Vona Gábor személyét, és egyszer s mindenkorra tiltsa be Románia területén a Jobbikot.

A képviselő kijelentette, olyan törvényt kezdeményez, amely a külföldiek románellenes megnyilvánulásait azonnali nemkívánatossá nyilvánításukkal büntetné, és amely betiltana minden olyan megnyilvánulást, tábort, összejövetelt, amelyek érintik a román alkotmány első cikkelyét. Az alaptörvény e cikkelyében egységes és oszthatatlan, szuverén és független nemzetállamként határozza meg Romániát.

Diaconu felvetésére reagálva a román külügyminisztérium vasárnap közleményben pontosította: a nemzetközi egyezmények értelmében csak a diplomata státussal rendelkező személyek nyilváníthatók nemkívánatosaknak (persona non gratának). A minisztérium közölte: előzetes elemzése értelmében az etnikai alapú gyűlöletkeltés és az erőszakra való uszítás a köztörvényes bűnözés kategóriájába tartozik. Ez ellen az állam a rasszista, xenofób szervezetek működését, szimbólumainak a használatát, valamint az emberiesség elleni bűntettek elkövetőinek a kultuszát tiltó jogszabály alapján járhat el - közölte a román külügyminisztérium.








EZT OLVASTA MÁR?

X