Csúszópénz elfogadásával gyanúsítják Ovidiu Silaghi miniszterjelöltet


-A A+

Bűnvádi eljárás engedélyezését kérte hétfőn a képviselőháztól a korrupcióellenes ügyészség (DNA) legfőbb ügyésze Ovidiu Silaghi képviselő, volt szállításügyi miniszter, a tisztség jelenlegi várományosa ellen.

A politikust azzal gyanúsítja a DNA, hogy miniszteri mandátuma alatt 2012 novemberében 200 ezer euró csúszópénzt fogadott el Nelu Iordache üzletembertől, akit tavaly decemberben vizsgálati fogságba helyeztek egy másik bűncselekmény miatt. Silaghi cserében állítólag megígérte, hogy a minisztérium fennhatósága alá tartozó országos autópálya-társaság (CNADNR) nem bontja fel az üzletember cégével kötött szerződéseket.

A képviselő ellen Nelu Iordache tett terhelő vallomást. Az üzletember szerint az akkor még miniszter Ovidiu Silaghi szatmárnémeti lakásában fogadta őt, és átvette tőle a 200 ezer eurót tartalmazó borítékot.  Vallomásának hitelességét az ügyészek szerint a lehallgatott telefonbeszélgetések jegyzőkönyvei is alátámasztják.

Ovidiu Silaghit a kormányfő ismét szállításügyi miniszternek javasolta, miután az eddigi tárcavezetőnek, Relu Fenechiunak le kellett mondania a korrupciós perében kihirdetett ítélet miatt. Az államfő mindeddig vonakodott kinevezni a jelöltet. Traian Băsescu augusztus 23-ára ígérte a döntést a kinevezés ügyében.

A szállításügyi miniszteri posztot jelenleg ideiglenesen Victor Ponta kormányfő tölti be, s várhatóan új miniszterjelölt után kell néznie. A miniszterelnök ideiglenes mandátuma augusztus 26-án jár le.

Frissítés: Victor Ponta hétfő délután közölte, Ovidiu Silaghi már nem vállalja a miniszteri tisztséget, ezért a Nemzeti Liberális Párt új jelöltet fog javasolni. A képviselő pedig közölte: nem fogadott el csúszópénzt Nelu Iordachétől, és „ez az egész ügy Traian Băsescu politikai manővere”.








EZT OLVASTA MÁR?

X