Összezördülhet a miniszterjelöltön Antonescu és Ponta


-A A+

Konfliktus körvonalazódik a kormánypártok között az új szállításügyi miniszter személyével kapcsolatban. Szociáldemokrata források szerint Victor Ponta miniszterelnök nem ért egyet azzal, hogy Nini Săpunaru képviselő kapja meg a posztot, a liberálisok azonban ragaszkodnak a jelöltjükhöz.

Nini Săpunaru csütörtök este közölte, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Crin Antonescu felkérésére elvállalja a tisztséget. A hír a Mediafax értesülései szerint meglepte a Szociáldemokrata Párt (PSD) több politikusát, akik nyomást gyakoroltak a kormányfőre, hogy nem fogadja el a jelöltet. Az ellenszegülés hátterében állítólag Săpunaru és Marian Oprişan Vrancea megyei szociáldemokrata tanácselnök közötti konfliktus áll.

Antonescu péntek este a Gândulnak azt mondta: a PNL hivatalosan még nem javasolta Nini Săpunarut a tisztségre, erről vasárnap hozzák meg döntésüket a liberálisok. Közölte, hogy még nem tárgyaltak erről a miniszterelnökkel, ám az lenne a természetes, ha Victor Ponta elfogadná a jelöltjüket. Elismerte ugyanakkor, hogy a kormányfőnek „elméletileg” jogában áll elutasítani a javaslatukat, ám szerinte ez nem történik meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X