Kormányadatok: három és fél millióval kevesebb szavazó?


-A A+

A polgármestereknek 34 654 személyt kell kitörölniük az államfő leváltásáról szóló referendum napján használt állandó választói névjegyzékből – közölte hétfő este a miniszterelnök.

Victor Ponta a kormánynak az alkotmánybírósághoz küldött átiratát ismertette, amely alapján a bírák kedden a július 29-i népszavazás érvényességéről döntenek.

A kormányfő elmondta, a közel 35 ezer személyt azért kell kitörölni a névjegyzékből, mert elhaláloztak, külföldön telepedtek le vagy pedig elveszítették szavazati jogukat.

A miniszterelnök emellett közölte azt is: a referendum napján több mint 3 millió román állampolgár tartózkodott külföldön, illetve félmillió állampolgárnak nem volt érvényes személyi igazolványa. Ezeket az adatokat szintén átküldték az alkotmánybíróságnak, ám Ponta nem válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy a kormány szerint az összesen 3,5 millió személynek a kormány értelmezése szerint szerepelnie kell az állandó választói névjegyzékben vagy sem.victor-ponta-premier

Azt azért megjegyezte: „megvizsgálandó", hogy a lejárt érvényességű személyi igazolvánnyal rendelkezőknek van-e mit keresniük a névjegyzékben.
„Azért küldtem el ezeket az adatokat, mert az alkotmánybíróság ezeket kérte tőlünk" – mondta a miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a kormány nem küldhette át az állandó választói névjegyzéket a bíráknak, mert a lista jelenleg az ügyészségen található.

Ponta azt mondta: a kormány az alkotmánybírákra bízza annak eldöntését, hogy milyen adatok alapján számolja ki, volt-e kvórum a referendumon és érvényes volt-e a népszavazás.

Megismételte azonban azt is, hogy csak akkor fogadják el a bírák döntését, ha azt kétharmados többséggel hozzák meg.

A júliusi népszavazáson 8.459.053-an adták le voksukat, és elsöprő többségük Traian Băsescu menesztésére szavazott. A részvétel azonban csak 46 százalékos volt; a választói névjegyzékben 18.292.464 személy szerepel. Ahhoz, hogy a részvétel elérje az érvényességhez szükséges 50 százalék plusz egy főt, 1.374.360-nal kellene csökkennie a választásra jogosultak számának, de kérdés, hogy erre van-e törvényes alap. Ezt kell eldöntenie kedden az alkotmánybíróságnak.

Radu Stroe közigazgatásért felelő tárca nélküli miniszter korábban közölte: a kormány olyan adatokat továbbít majd az alkotmánybíráknak, amelyek befolyásolni fogják döntésüket a refrendum ügyében.

Zegrean: kedden mindent tisztázunk

Az alkotmánybíróság elnöke, Augustin Zegrean hétfő este megerősítette: eljutott a bírákhoz a kormány átirata. Nem válaszolt azonban arra a kérdésre, figyelembe veszik-e a döntéskor a külföldön tartózkodó román állampolgárok számát.augustin-zegrean

Zegrean azt is elmondta: keddi ülésükön a bírák megvitatják azt is, hogy a referendum érvénytelennek nyilvánításáról egyszer (5-4-es) többséggel döntsenek. Az alkotmánybíróság tevékenységét szabályozó törvény szerint a referendumok érvényesnek nyilvánításáról kétharmados többséggel dönt a testület, egyes jogértelmezések szerint pedig az érvénytelennek nyilvánításhoz egyszerű többség is elég.

„Kedden minden kérdésükre megkapják a választ" – nyugtatta az állhatatosabb újságírókat az alkotmánybíróság elnöke.

Stanomir: a külföldön élők nem törölhetők

Az alkotmánybíróság az augusztus 14-i ülése után kiadott közleményében pontosította: az állandó választói névjegyzékben szerepelnie kell valamennyi, a referendum napjáig 18. évét betöltött, szavazásra jogosult állampolgárnak.

Ioan Stanomir alkotmányjogász a HotNewsnak elmondta: a választói névjegyzékből sem a külföldön élőket, sem a lejárt személyi igazolvánnyal rendelkezőket nem szabad törölni, mert mindkét kategóriához tartozó személyeknek szavazati joguk volt a referendumon.Ioan-Stanomir

„Más a helyzet a helyhatósági választások, más a parlamenti választások és teljesen más az elnök leválasztásáról szóló népszavazás esetében. Ha az alkotmánybírák komolyan veszik a saját közleményüket, akkor nem veszik figyelembe a kormány új adatait" – mondta Stanomir.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X