Tőkés László kitüntetése: stratégiát váltott a PSD


-A A+

Taktikát váltott a Szociáldemokrata Párt (PSD) annak érdekében, hogy megfoszthassa Tőkés Lászlót az 1989-ben vállalt szerepéért kapott állami kitüntetéstől.

Az államfő elvárásaihoz igazodva csütörtökön Corina Creţu szociáldemokrata európai parlamenti képviselő fordult azzal a kéréssel Traian Băsescuhoz, hogy vonja vissza a volt református püspöktől a Románia Csillaga Érdemrendet. Korábban az elnöki hivatal a kormányfő kérését azért utasította vissza, mert a törvény szerint csak azok kezdeményezhetik egy kifogásolt személy esetében a Románia Csillaga Érdemrend visszavonását, akik korábban megkapták már az elismerést.

Corina Creţu azonban maga is a kitüntetést birtokosa. Az érdemrendet Ion Iliescu volt államfő adományozta az EP-képviselőnek, amikor még az elnöki hivatal szóvivője volt. A Traian Băsescuhoz írt kérésében a politikus arra hivatkozik, hogy Tőkés nem érdemli meg az érdemrendet, mert olyan nyilatkozatokat tett, amelyek sértik Románia alkotmányának első paragrafusát.

Néhány napja Corina Creţu Martin Schulztól, Európai Parlament elnökétől levélben kérte Tőkés megbüntetését, mert szerinte képviselőtársa az európai alapértékeket és a tagállamok együttműködését sértő nézetek terjesztésére használja EP-mandátumát.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X