Blaga a demokrácia és a jogállamiság győzelméről beszél


-A A+

A demokrácia és a jogállamiság győzelmének nevezte kedden Vasile Blaga, a Demokrata Liberális Párt elnöke az alkotmánybíróság döntését az államfő leváltásáról szóló referendum ügyében.blaga

A politikus szerint a döntés olyan elhúzódó bizonytalansági állapotnak vetett véget, amely rengetet kárt okozott az országnak. „Románia nemzetközi hitele romokban hever, a gazdaság és a román fizetőeszköz megrendült" – állapította meg Blaga, majd kijelentette: a PDL kész együttműködni az ország érdekeit szem előtt tartó politikai erőkkel.

A PDL elnöke azt mondta: megérti Crin Antonescu haragját, de ez szerinte nem jogosítja fel az ideiglenes államfőt arra, hogy utcára szólítsa az embereket. „Csak azt nem tudom megérteni, mi baja volt Antonescunak Mugur Isărescuval" – mondta Blaga, arra utalva, hogy az ideiglenes államfő a nap folyamán a jegybanki kormányzóra is rátámadt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X