Halállal fenyegetik a Verespatak-bizottság tagjait


-A A+

A parlamenti Verespatak-bizottság több tagja arra panaszkodik, hogy halállal fenyegető üzeneteket kapott telefonon és emailen, miután a testület megkezdte a ciántechnológiás beruházásról szóló tervezet vitáját – közölte az Antena3.

A szociáldemokrata Toni Greblă szenátor elmondta, ismeretlenek kilátásba helyezték, hogy „elvágják a nyakát”, „tönkreteszik a családját”. Szavai szerint „több ezer” sms-t és emailt kapott, amióta elkezdődött a tervezet vitája. „Vannak civilizált üzenetek is, de akadnak köztük fenygetőek is” – magyarázta.

Egy másik szociáldemokrata politikus, Ioan Chelaru nem kevesebb mint 11 ezer sms-t és emailt kapott Verespatak-ügyben. „Az első 200-300 üzenetet még elolvastam, utána már nem tudtam követni, hiszen 3-4 percenként érkeztek. A fenyegetések egy része a parlamenti bizottság munkájának megkezdése előtt érkezett” – panaszolta a szenátor.

A jelenség összefüggésben állhat azzal, hogy a Verespatak védelmére létrehozott rosiamontana.org portal nemrégiben közzétette valamennyi honatya elérhetőségeit: mobilszámát, email-címét, irodájának címét és telefonszámát.

 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X