Frunda György szenátor az ügyészek körmére nézne


-A A+

„Az alkotmánybíróság döntését be kell tartani" – kommentálta a maszol.ro-nak Frunda György szenátor a referendumot érvénytelenítő alkotmánybírósági határozatot, amelyet hétfőn készülnek felolvasni a parlament rendkívüli ülésszakán.

Az RMDSZ-es jogász-politikusa úgy fogalmazott: keserű szájízt hagyott benne az a mód, ahogyan a testület tagjai döntésüket meghozták. Frunda elsősorban a bírák közti nagy nyilvánosság előtt lezajló konfliktusokra utalt, amelyek szerinte rossz fényt vetnek az alkotmánybíróságra. „Nem beszélve arról, hogy döntésüket már három héttel ezelőtt meghozhatták volna" – tette hozzá.

A szenátor megfontolandónak tartja a miniszterelnöknek azt a javaslatát, hogy módosuljon az alkotmánybírák kinevezési procedúrája és a testület tagjai kerüljenek ki a politika befolyása alól. „Még fontosabbnak tartom azonban, hogy a parlament kétharmados többséggel bírálhassa felül az alkotmánybírósági határozatokat" – mondta Frunda.frunda2

A politikus emlékeztetett arra, hogy a 2003-as alkotmánymódosítás előtt a szenátoroknak és képviselőknek még lehetőségük volt felülbírálni az alkotmánybírákat. „A testület sokszor most úgy működik mint egy parlament feletti szerv" – magyarázta. Hangsúlyozta azonban, hogy az alkotmánybíróságra mindenképpen szükség van, mert bebizonyította létjogosultságát.

Frunda György kérdésünkre elmondta, a sajtóból értesült arról, hogy az ügyészek nagy szabású akció keretében vizsgálják ki a referendumon elkövetett esetleges csalásokat. „Elfogadhatatlan, hogy emberek ezreit idéznek be" – jelentette ki a szenátor, aki a felsőház emberjogi bizottságának elnöke.

A politikus elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) 2007-es döntése értelmében a bírák és ügyészek tevékenységét nem kérheti számon a parlament. Így például a jelenleg zajló nyomozásokról sem kérdezheti az emberjogi bizottság az ügyészeket. „Ezen változtatni kell, hiszen az alkotmány is úgy fogalmaz, hogy az ügyészség az igazságügyi minisztérium autoritása alatt működik. Ha tehát a minisztert behívhatják meghallgatásra a parlament szakbizottságai, akkor magával hozhatná a legfőbb ügyészt is" – magyarázta. {loadposition OTP}

Frunda György emlékeztetett azoknak a politikusoknak az esetére, akiket „ártatlanul meghurcolt" a vádhatóság. „Nem kell messzire menni, itt van Nagy Zsoltnak, az RMDSZ egyik legígéretesebb politikusának az esete. Őt hazaárulással vádolták, s később kiderült, hogy igazságtalanul, mert a vádat ejtették az ügyészek. Nagy Zsolt tehát ártatlan, de politikai karrierjét tönkretették" – mondta a szenátor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X