Ügyészbotrány: Pontának és Băsescunak is nekiment Antonescu


-A A+

Az államfőt és a miniszterelnököt egyaránt bírálta pénteken Crin Antonescu szenátusi házelnök a Liviu Dragnea kormányfőhelyettes vádiratát összeállító ügyész leváltásával kapcsolatos állásfoglalásaik miatt.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke – a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) társelnöke – elfogadhatatlannak nevezte, hogy Victor Ponta a főügyész helyett magyarázta el Lucian Papici menesztésének okait, arra is hivatkozva, hogy az ügyész „politikai dossziékat gyártott”. Azt is megengedhetetlennek tartja, hogy Traian Băsescu felhívta a legfőbb ügyészt Papici leváltásának ügyében.

„Mindkét megnyilvánulás igen súlyos. Reményeim szerint a Pontáé nem volt szándékos. Băsescué azonban egészen biztosan szándékos volt” – fogalmazott Antonescu, aki szerint mindkét politikus üzenete így fordítható le: „az igazságügy az én fenngatóságom alá tartozik”.

A politikus szerint téves úton jár az USL, ha – az államfővel helyett cserélve – a hazai igazságszolgáltatás leigázására készül. „Remélem, ezzel tisztában van Victor Ponta is” – tette hozzá. Ugyanakkor bejelentette, vitát kezdeményez a szenátusban a román igazságszolgáltatás állapotáról. A vitára a parlamentbe várja az államfőt, a kormányfőt, a főügyészt és a Legfelsőbb Bírói Tanács tagjait is.








EZT OLVASTA MÁR?

X