Egy hét múlva összesítik a népszavazásra gyűjtött aláírásokat


-A A+

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség egy hét múlva összesíti azokat az aláírásokat, amelyeket három székelyföldi és három partiumi megyében a fejlesztési régiók átalakításáról szóló népszavazás kiírására gyűjt - jelentette ki vasárnap reggeli aradi sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor, a szövetség elnöke.

Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta, jól halad az aláírásgyűjtés, és október 13-14-ig meglesz a szükséges számú aláírás. „Meggyőződésem, hogy mind a hat megyében a szükségesnél több aláírást gyűjtünk" - tette hozzá. Elmagyarázta, a törvény értelmében az illető megyék szavazati joggal rendelkező lakóinak az öt százaléka kell, hogy aláírja a kezdeményezést. Ha ez megtörténik, a megyei önkormányzatoknak napirendre kell tűzniük a népszavazás ügyét.

Az RMDSZ elnöke elmondta, a szövetség politikusai folyamatosan tárgyalnak a román pártok helyi vezetőivel is, hiszen a székelyföldi Maros megyében, és a partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében csakis román partnerek támogatásával születhet meg az önkormányzati döntés a népszavazás kiírásáról. Kelemen Hunor példaértékűnek tartotta azt a román-magyar összefogást, amely a Partiumban alakult ki a téma kapcsán. Az MTI kérdésére, hogy vajon meg tudják-e győzni a bukaresti pártvezetőket a román pártok helyi vezetői a népszavazás helyességéről, csak ennyit mondott: "én hívő ember vagyok, és hiszek benne".

A népszavazási kezdeményezések ellen a prefektusok, a román kormány megyei képviselői is kifogást emelhetnek. Kelemen Hunor úgy vélte, a prefektusoknak nem lesz okuk megtámadni az önkormányzati határozatokat. "Ha ezt megtennék, az azt jelentené, hogy nincsen politikai akarat a népszavazások kiírására" - magyarázta a politikus.

Az RMDSZ szeptember 26-án kezdte gyűjteni az aláírásokat a december 8-ra tervezett helyi népszavazások kiírása céljával. A székelyföldi Kovászna, Hargita és Maros megye lakosságától azt kérdeznék meg: akarják-e hogy a három megye egyetlen fejlesztési régiót alkosson Marosvásárhely központtal? A partiumi Bihar, Szatmár és Szilágy megyében a kérdés a Nagyvárad központú régióra vonatkozna.

Az RMDSZ elnöke szerint rendkívül nagy kihívás lesz biztosítani az 50 százalékos részvételt a népszavazásokon. E nélkül ugyanis nem lesznek érvényesek a referendumok. Kelemen Hunor azt is hozzátette, a sikeres népszavazás sem biztosítja az önálló székelyföldi és partiumi régió kialakítását. "Romániában nem létezik az ügydöntő népszavazás fogalma. Mi a helyi közösségek akaratát akarjuk felmutatni. Ez ugyanis a legfontosabb. Aki az állampolgárok érdekében akar politizálni, az nem hagyhatja figyelmen kívül a közösség akaratát" - magyarázta Kelemen Hunor.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X