Korodi: a PSD teljesen átírná a Verespatak-törvényt


-A A+

Leszavazta csütörtökön a parlamenti Verespatak-bizottság az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a testület ne kezdje el a verespataki ciántechnológiás aranykitermelésről szóló törvénytervezet cikkelyenkénti vitáját, hanem utasítsa el a teljes jogszabályt – tudtuk meg Korodi Attila képviselőtől.

A politikus tájékoztatása szerint Végh Sándor szenátorral együtt azzal érveltek, hogy már a bizottsági meghallgatásokon kiderült: kétségbe vonható adatokon alapszik a bányaberuházás terve. A szavazást hosszas vita előzte meg, majd a bizottsági tagok 9–7 arányban elvetették az RMDSZ javaslatát. Ez igazolta az RMDSZ-es képviselőnek azt a lapunknak tett megállapítását, miszerint a törvénytervezet elfogadásának javára változtak az erőviszonyok a bizottságban.

Koroditól megtudtuk: a szociáldemokrata (PSD) honatyák teljesen átírnák most már a tervezetet úgy, hogy ne legyen benne utalás Verespatakra vagy a beruházóra, hanem általánosságban a romániai arany- és ezüstkitermelésre vonatkozzon. „Lehet, hogy ezzel közelebb viszik a tervezetet az alkotmányossághoz, de az RMDSZ számára ez így is elfogadhatatlan” – mondta a képviselő.

A törvénytervezet cikkelyenkénti vitája csütörtök délután folytatódott a bizottságban.








EZT OLVASTA MÁR?

X