Közérthetően a Mikó-ügyről – Markó Attila az ETV-ben


-A A+

„Eljárási kéréseinket két okból utasították el. Egyrészt azért, mert vagy tudják, hogy ami benne van a dossziéban az elegendő ahhoz, hogy helyesen döntsenek vagy pedig azért, mert ez őket nem érdekli, mert parancsuk van arra, hogy hogyan döntsenek. Hogyha náluk már egy típusú utasítás elhangzott valamilyen szinten, akkor őket egyértelmű, hogy nem érdekli, hogy mi mit akarunk bizonytani. Úgyis el fognak ítélni, mert ezt mondták meg nekik telefonon” – ezt nyilatkozta Markó Attila az Erdélyi Magyar Televízió Metszet című műsorában.

Az úgynevezett Mikó-ügy három év börtönbüntetésre ítélt vádlottja azt követően nyilatkozott az ETV magazinműsorának, hogy a Legfelsőbb Bíróság október 10-én nem hozott jogerős ítéletet a fellebbviteli tárgyaláson. Csak arról döntött, hogy nem dönthet az ügyben. Az illetékesség megkérdőjelezése vajon tényleg azt jelenti, hogy óvakodnak döntést hozni ebben az ügyben – teszi fel a kérdést a Farkas István által szerkesztett műsor.

„Óvakodnak dönteni, egyértelműen látszik, hogy félnek belemenni egy ilyen történetbe, hisz tudják, hogy ebből sehogy nem jönnek ki jól. Amennyiben felmentenek, nyilván helyes módon, akkor nyilván saját magukkal szemben ismerik el, hogy egy olyan sztoriba másztak bele, amit nem is kellett volna folytatni. Ha pedig elítélnek, akkor nyilvánvaló, hogy egy igazságtalan döntést hoznak, és akkor a közösség részéről lesz ellenreakció. Ők tehát ebből az ügyből nem tudnak nyertesen kijönni” – fogalmaz az október 22-én, kedden este 7 órától kezdődő Metszetben Markó Attila.

A Metszet szerkesztői elkészítették a Mikó-ügy kronológiáját – nem a per kulisszatitkaiba való beavatás volt a fő céljuk, hanem közérthetően elmondani, hogy mivel vádolják az épületet visszaszolgáltató bizottság tagjait, és ők milyen bizonyítékokkal próbálják bizonyítani igazukat. „Egyik bizonyíték sem mond újat. Tehát amit a dosszié tartalmazott az alapfokú döntés pillanatában, az az iratmennyiség bőven elég kell legyen normális esetben ahhoz, hogy egy ilyen kérdésben egy bíró helyesen döntsön” – fogalmaz Markó Attila, aki az Erdélyi Magyar Televízió Metszet című magazinműsorában felsorolja azokat a bizonyítékokat, amelyekkel meg próbálták győzni a bíróságot.

Emellett a 23 perces magazinműsorban szó lesz azokról a „nemzetközi tekintetekről” is, amelyek figyelemmel kísérik a Mikó-pert. Magyarország és az Európai Unió mellett ugyanis a demokrácia bölcsőjeként emlegetett Amerikai Egyesült Államok is különös figyelmet fordít a Mikó-ügyre. John Kerry külügyminiszter és az amerikai kongresszus között levélváltás is volt a Mikó-perről, amelyre a román külügy is reagált.

Kedden este 7 órától a Metszet című magazinműsorban Markó Attila mellett megszólal Kapcza Mikold ügyvéd és Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is, de a műsor készítői felelevenítik azokat az egy évvel ezelőtti nyilatkozatokat is, amelyeket szeptember 1-jén az Igazság Napja elnevezésű tüntetésen tett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, illetve Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület akkori püspöke.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X