A trikolór vállszalag hiánya miatt rótták meg Antal Árpádot


-A A+

Újra támadásba lendült a háromszéki prefektus, aki közel fél évvel a Szent György napok után megrovásba részesítette Antal Árpád polgármestert, amiért nem viselte a trikolór színű vállszalagot. A büntető jegyzőkönyvet Dumitru Marinescu prefektus állította ki október 21-én, tanúként pedig Gheorghiu Georgeta alprefektus írja alá. A jegyzőkönyvben rámutatnak, hogy a vállszalag viselésének elmulasztása 2 500 és ötezer lej közötti büntetéssel sújtható, de a sepsiszentgyörgyi polgármester ez esetben figyelmeztetést kap.

Csütörtöki sajtótájékoztatón Antal Árpád kifejtette: a prefektusoknak tulajdoníthatóan lángoltak fel az autonómia mozgalmak, a székelyek szabadságvágyát ugyanis felerősítették az állandó túlkapásaikkal. A sepsiszentgyörgyi polgármester elmondta: mindenre fel van készülve, akár arra is, hogy visszaveszik mandátumát. Rámutatott: a magyar ünnepek egyike sem szól a románokkal való konfliktusról, sem március 14.-e, sem augusztus 20.-a sem október 23.-a, őt ugyanakkor nem kényszeríthetik arra, hogy például ezeken az ünnepségeken viselje a trikolór színű szalagot. Antal hozzátette: az erről szóló törvény is értelmezhető, hiszen ha például fürdőnadrágban strandot avat és trikolórt tesz, akkor azt mondhatnák, hogy nevetség tárgyává teszi azt.

A sepsiszentgyörgyi elöljáró emlékeztetett, hogy a romániai nagyvárosok polgármesterei számtalan rendezvényen jelennek meg vállszalag nélkül, és nem hiszi, hogy bárhol az országban van még egy ilyen figyelmeztető jegyzőkönyv más polgármesterek ellen. „Ezekkel a túlkapásokkal nem azt érik el, hogy jobban szeressük, vagy jobban tiszteljük az országot” - mondta Antal Árpád, aki sérelmezte, hogy a jegyzőkönyvet a városnapok után közel hat hónappal állították ki. Mint mondta, annyi tiszteletet sem tanúsítottak iránta, hogy legalább aláírassák vele a dokumentumot.

A háromszéki elöljárók egyébként tájékoztatták Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettest a prefektusok túlkapásairól. Kovászna megye tanácsának elnöke, Tamás Sándor elmondta: egy listát küldtek a kormányfő helyettesnek arról az ötven közigazgatási perről, amelyet a magyar nyelv használata illetve a székely szimbólumok ellen indítottak az elmúlt másfél évben. Ezt a listát azt követően kérte Liviu Dragnea, hogy az RMDSZ elnöke Kelemen Hunor felhívta Victor Ponta miniszterelnök figyelmét, hogy ez az állapot már tarthatatlan.








EZT OLVASTA MÁR?

X