Minden engedély megvan a Székelyek Nagy Menetelésére


-A A+

Minden hatósági engedélyt beszereztek a vasárnapi Székelyek Nagy Menetelésének szervezői, tájékoztatott Gazda Zoltán. A Székely Nemzeti Tanács Sepsiszéki elnöke közleményében leszögezi: az elvárások szerint, törvényesen zajlik majd minden idők legnagyobb székelyföldi megmozdulása.

Szerdán a szervezők és a rendfenntartók helyszíni szemlét tartottak a Berecktől Kökösig terjedő 54 kilométeres szakaszon. Gazda Zoltán rámutatott, hogy a rendőrség és csendőrség a menetelők biztonságát szolgálják, ezért a megmozduláson résztvevők vegyék figyelembe az irányításukat, hiszen ők segítik az autóbuszok, gépkocsik parkolóhelyre jutását, a rendezvény zökkenőmentes lebonyolítását.

Az SZNT Sepsiszéki elnöke szerint rendezvényt indító ökumenikus istentiszteletek helyszíne két esetben változott: Kökösben nem a főút mentén, hanem a központban, Maksán a templomkertben tartják. Egyébként mind a 14 helyszínen vasárnap 11 órakor kezdődik az istentisztelet. Hozzátette: szintén a rendfenntartó erők kérésére a 11-es országúton mindig a gyülekezési hely oldalán, tehát balról vagy jobbról indul két irányba a szomszéd település felé a menetoszlop, hogy ne kelljen a forgalmas úton a nagy tömegnek átkelnie.

Rohammentők a rétyi keresztútnál és Kézdivásárhelyen állomásoznak, ezért a résztvevők bármilyen sürgősségi esetben hívják a 112-es számot. Gazda Zoltán felhívja a Székelyek Nagy Menetelésére készülők figyelmét, hogy szombaton éjjel áttérünk a téli időszámításra, vagyis egy órával vissza kell állítani az órát. 








EZT OLVASTA MÁR?

X