Nyilvános a „nagy decentralizáció” tervezete


-A A+

Nyilvánosságra került hétfőn este Liviu Dragnea regionális fejlesztési miniszter decentralizációs törvénytervezete, amely önkormányzati hatáskörbe utal minisztériumi fennhatóság alatt lévő megyei intézményeket.

Mint ismert, a kormány parlament előtti felelősségvállalással – azaz vita nélkül – fogadtatná el a jogszabályt, előreláthatóan november közepéig, a jövő évi költségvetés tervezetének megvitatása előtt.

Korábban Cseke Attila képviselő, a közigazgatási szakbizottság tagja a maszol.ro-nak adott interjúban elmondta: az RMDSZ számára az a legfontosabb, hogy oldják meg a központi költségvetésből a decentralizált intézmények finanszírozását.

Dragneaék törvénytervezete elő is írja: az önkormányzatok az országos büdzséből kapnak pénzt a hatáskörükbe kerülő intézmények működtetésére. A jogszabály szerint az intézmények alkalmazottainak bérezése sem változik. A decentralizációról szóló törvénytervezet megtekinthető itt. Részleteit a későbbiekben ismertetjük.








EZT OLVASTA MÁR?

X