A legnagyobb magyar megmozdulás készül Sepsiszentgyörgyön


-A A+

Becslések és visszajelzések alapján több mint 20 ezer személy vesz részt szombaton, a Sepsiszentgyörgyön szervezendő Igazság Napja nevű tiltakozáson. Ez lesz a rendszerváltás utáni legnagyobb erdélyi magyar tömegmegmozdulás – mondta Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, aki Antal Árpád polgármesterrel közösen tartott sajtótájékoztatót a Székely Mikó Kollégium előtt.

Kató: szeretnénk, ha az a nap a Mikóról szólna

A püspökhelyettes tájékoztatása szerint szombaton 11.30-kor megszólalnak a sepsiszentgyörgyi templomok harangjai, a helyiek és máshonnan érkezők a város különböző templomaitól indulnak el a város központjába, a Székely Mikó Kollégium elé. Kató Béla arra kér mindenkit, hogy méltósággal vegyen részt a megmozduláson, és lehetőleg vigyen magával egy zsoltárt, bibliát vagy könyvet.

A szombati tüntetés mottója a Zsoltárok Könyvének 17-ik zsoltára: „Uram hallgasd meg igaz ügyemet, figyelj esedezésemre, ügyelj imádságomra, mert ajkam nem csalárd. Tőled jön felmentő ítéletem, hiszen látja szemed az igazságot".IN webbaner

„A szombati tüntetés, az Igazság Napja, ebbe sok minden beleérthető, így az elmúlt száz esztendő sérelmei is beleférnének, de mi most arra szeretnénk koncentrálni, ami a Székely Mikó Kollégiummal történt. Első fokon elvették az épületet az egyháztól, és két fontos emberünket, Markó Attilát és Marosán Tamást letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Ez olyan történet amit nem lehet elhallgatni, hiszen az életünkre megy ki a játék" – fejtette ki Kató Béla.

Hozzátette: a tüntetést az Erdélyi Református Egyház szervezi az RMDSZ-el karöltve, hiszen a szövetség közvetlen érdekelt mivel egyik tisztségviselőjét ítélték el. Emellett meghívták a többi történelmi magyar egyház püspökeit és képviselőit, illetve valamennyi politikai és civil szervezetet is.

„Szeretnék, ha az a nap a Mikóról szólna, és egyéb témák nem kerülnének terítékre, mert azok elvihetik a figyelmet a Mikó-ügyről" – hívta fel a figyelmet Kató Béla, aki szerint látnia kell a többségi hatalomnak, hogy „vannak közös ügyeink, amelyekben nem alkuszunk".

Felszólal Kelemen és Tőkés is

Az Igazság Napján a történelmi magyar egyházak püspökei szólalnak fel, de meghívták a pódiumra Tőkés Lászlót, aki EP-képviselőként és volt püspökként felemelte szavát a Mikó-ügyben, illetve érintettként Kelemen Hunor szövetségi elnököt, hiszen az RMDSZ-t is támadás érte, amikor egyik tisztviselőjét elítélték mert munkáját végezte – mondta Kató Béla.

A szombati tömegtüntetés után is fenntartják az ügyet. A rendezvényen elfogadásra kerülő petíciót elküldik az összes európai országba, és arra kérik az uniós fórumokat, hogy kiemelt figyelemmel kövessék, miként alakul a Székely Mikó Kollégium ügyének további bírósági alakulása.20120828 Kovacs Zsolt Antal Arpad  Kato Bela

Kató Béla szavai szerint a református egyház is tagja a Romániai Felekezetek Konzultációs Tanácsának, amelynek keretében mind a 16 felekezet találkozik az ortodox pátriárka vezetésével, és időnként véleményt mond az egyházakat érintő kérdésekről. Abban bíznak, hogy meg tudják szólítani az összes többi történelmi egyházat is, hogy lépjenek fel az igazságtalanság ellen.

Antal Árpád: teljes Szentgyörgy ott lesz

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester a sajtótájékoztatón kifejtette: azt tapasztalta az elmúlt hetekben, hogy egyre több embernek érte el az ingerküszöbét a Mikó ügy.

„Akiket még nem érintett meg az ügy, arra kérem, gondoljanak arra, hogy egy reggel a postaládájukban találnak egy levelet, amely arról szól, hogy három évre börtönbe kell vonulniuk. Mindezt úgy, hogy tudják, tisztességesen végezték munkájukat" – mondta Antal Árpád.

A polgármester szerint egyetlen sepsiszentgyörgyi sem haragszik meg, mert két napig, pénteken és szombaton gyakorlatilag lebénul a város. „Bízom benne, hogy a szentgyörgyieket nem zavarja, mert mindannyian részt vesznek a tüntetésen" – jelentette ki.

Antal tájékoztatása szerint a megyeszékhely központja mellett le lesz zárva a város három fő bejárati útvonala: az 1918. December 1., a Kós Károly és a Csíki utca is, ahol tömegek vonulnak be a városközpontba.

Meglepetésakció Bukarestben

„Szombaton meg fogjuk mutatni közösségünk erejét, és meg fogjuk mutatni, hogy mi vagyunk az a nemzet, amely nem hagyja, hogy közösségünk tagjait meghurcolják, közösségünk vagyonát elvegyék" – mondta Antal Árpád, aki szerint a következő napokban lesz még néhány akció, amely a román sajtó figyelmét is a Mikó-ügy fele irányítja.

Szerdán Bukarestben lesz hasonló, mondta a polgármester, de részleteket nem árult el, arra kér mindenkit, figyelje az eseményeket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X