Reklámnak tekintik Marosvásárhelyen a székely lobogót


-A A+

A reklámokra vonatkozó egyik jogszabályra hivatkozva felszólította a marosvásárhelyi rendőrség a Magyar Polgári Pártot (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), hogy távolítsa el a marosvásárhelyi székházáról a székely zászlót.

A rendőrség egy szerdai keltezésű felszólításában 48 órás haladékot adott az erdélyi magyar pártoknak a székely zászló eltávolítására. Azt is közölte, a pártok 30 és 50 ezer lej közötti  bírsággal számolhatnak, ha nem teljesítik a felszólításban foglaltakat.

A 2013/185-ös törvény hatósági engedélyhez köti a reklámozást, annak 37. cikkelye szerint reklámzászló harminc napra tűzhető ki, és az időszak kérésre további harminc nappal meghosszabbítható.

Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi önkormányzat felügyelete alatt működő rendőrség parancsnoka az MTI-nek elmondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik önkormányzati képviselője által benyújtott panasz alapján jártak el. A parancsnok az általa vezetett intézmény jóhiszeműsége jeleként tüntette fel, hogy nem bírságoltak azonnal, hanem a törvény betartására szólították fel a pártokat.

Arra a kérdésére, hogy milyen alapon tekintették reklámzászlónak a székely lobogót, a rendőrparancsnok kijelentette: az intézményen belül alakult bizottság egy jogász bevonásával vizsgálta meg a helyzetet és jutott erre a következtetésre. „Nincsen olyan területi egység, település, város, megye, amelynek ez lenne a hivatalos jelképe. Egy olyan intézményt reklámoz a zászló, amely nem létezik. Ha létrejön az úgynevezett Székelyföld régió, amelyik szerepel majd a román közigazgatási törvényben is, akkor nem lesz a zászlóval semmi gond. Addig reklámzászlónak minősül” - nyilatkozta a rendőrparancsnok.

Valentin Bretfelean hozzátette, a román pártokat is figyelmeztették a zászlókra vonatkozó törvényi előírásokra.

Biró Zsolt, az MPP elnöke az MTI-nek kijelentette, a pártjuk székházára kitűzött székely zászlónak a helyén kell maradnia. „Ha kell pereskedünk érte” - jelentette ki Biró Zsolt.

Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei szervezetének az   elmondta, óvatosságból levették az épületről az EMNP és az EMNT zászlaját, de kint hagyták a székely zászlót. „Nem fogadjuk el hogy a székely zászlót reklámzászlóvá minősítsék, és felhívást intéztünk Marosvásárhely lakosságához, hogy tűzzék ki a székely zászlót házaikra, lakásaikra” - nyilatkozta Portik Vilmos.

Az RMDSZ Maros megyei szervezete is megkapta a rendőrség felszólítását. Brassai Zsombor, a szövetség megyei elnöke   elmondta, a székházukra nincsen kitűzve a székely zászló, így a felszólítás rájuk nem vonatkozik. A politikus ostobaságnak titulálta a székely jelkép elleni marosvásárhelyi hadüzenetet. Hozzátette, a zászló semmiképpen nem minősíthető reklámnak, hiszen az semmilyen terméket, szolgáltatást nem hirdet.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X