Korodi Verespatakról: beigazolódott az RMDSZ álláspontja


-A A+

„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség álláspontja a verespataki beruházást vizsgáló parlamenti bizottság által folytatott tevékenység alatt nem változott, a kormány által benyújtott törvénytervezetet vissza kellett utasítani, ezt tettük a mai rendkívüli bizottság ülésén” – ismertette hétfőn az RMDSZ álláspontját a Korodi Attila Hargita megyei képviselő, a bizottság tagja, röviddel azután, hogy jelentésében a testület a törvénytervezet elutasítását javasolta a parlamentnek.

A politikus elmondta, az RMDSZ nem támogatta, hogy szakemberek meghallgatását a tervezettel kapcsolatban, hiszen a verespataki bányaberuházását vitató bizottságba delegált tagoknak a törvénytervezetről kellett volna jelentést készíteniük. A képviselő úgy vélte, annak ellenére, hogy nem tartozott a bizottság hatásköre alá, a meghallgatások hasznosnak bizonyultak, hiszen az eddig csak szakmai körökben ismeretes vélemények ezúttal közvélemény elé kerültek és a parlament hivatalos dokumentumaivá váltak, így a kormány felelőssége az, hogy megalapozott válaszokat és megoldásokat adjon a felvetett kérdéses helyzetekre.

„Nem támogatjuk azt a javaslatcsomagot, amelyet a bizottság a kormány és az állami intézmények fele fogalmazott meg.  Úgy véljük, a javaslatcsomag politikai csatározások eszköze és nem a beruházást érintő szakmai vélemények kataszterére alapozó állásfoglalás. Elfogadjuk, hogy vannak benne olyan információk, amelyek hasznosak a további intézményi- és közvitákon, ezért, ha a teljes egészét nézzük a fejezetnek, rossz alapokról nem lehet jó értékelést megfogalmazni” – hangsúlyozta Korodi Attila.

Kifejtette, hogy az RMDSZ visszautasította a kormány törvénytervezetét és kéri a felelős szakminisztériumokat, hogy a meghallgatások, valamint a hivatalos dokumentumok alapján végezzen részletes elemzést a jövőben megteendő felülvizsgálati lépésekről.

Korodi szerint a verespataki aranykitermelésre vonatkozó törvénytervezetet nem lehet elfogadni, míg Románia rövid-, közép- és hosszú távú érdekei nem tisztázódtak. Szerinte a meghallgatások során fény derült arra, hogy a szakminisztériumok nem minden esetben fejezték be elemző munkájukat, és van néhány sarkalatos kérdés környezetvédelmi és műemlékvédelmi szempontból, ahol a válaszok és az elvégzett elemzések nélkül a kormány nem javasolhat a parlamentnek elfogadásra semmilyen törvényjavaslatot.

„Számunkra elfogadhatatlan, hogy egy magánérdekű beruházás során, a magántulajdonhoz való alapvető jog sérüljön. Nem ez a követendő út a nemesfémek bányászati beruházásának ügyében. Verespatakon bármilyen bányaipari beruházásnak a fenntartható fejlődést kell szorgalmaznia. A kormány felelőssége, hogy a jövőben, ebben a kérdésben eljárjon és döntsön” – mondta Korodi Attila.








EZT OLVASTA MÁR?

X