Tamás Sándor maradt a háromszéki RMDSZ elnöke


-A A+

Újraválasztotta elnökének Tamás Sándort szerda esti tisztújító közgyűlésén az RMDSZ Háromszéki Területi szervezete. Az ülésre meghívták a Hargita és Maros megyei szervezetek vezetőit is, ezzel is hangsúlyozva Székelyföld összetartozásának fontosságát.

A Baróton tartott tisztújító közgyűlésen részt vett Kelemen Hunor is. „Azt látom, hogy a háromszéki szervezet tevékenysége jó, Tamás Sándor tudta, hogy merre kell mennie, egy jó csapatot verbuvált, haladt előre. Ha az elmúlt évekhez hasonlítom az eredményeket, akkor elmondhatom, hogy ez a szervezet jól teljesített. A Szövetség nevében kijelenthetem, hogy az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete az egyik legerősebb szervezetünk lett, Hargita, Maros, Bihar, Szilágy és Szatmár mellett” – mondta politikai beszámolójában a szövetségi elnök.

A politikus szerint nincs más lehetősége az erdélyi magyar közösségnek, mind itthon, szülőföldjén építkezni, sorsáról felelősen dönteni. „2013 nehéz esztendő volt. Az RMDSZ ellenzékben volt az országos politikában, ám itt, Székelyföldön mi vezetjük az önkormányzatokat. Ebben a kettősségben kellett nekünk boldogulnunk. És azzal együtt, hogy ellenzékben vagyunk, sikerült jelentős eredményeket elérnünk. Ezek közé tartozik a decentralizációs törvény elfogadása, amely tartalmaz jó néhány, az RMDSZ által javasolt cikkelyt” – értékelte a 2013-as évet az RMDSZ elnöke.

Hangsúlyozta, vannak, akik azt a hamis látszatot keltik, hogy a tömbben élő magyarok törekvései ellentétesek az interetnikus környezetben vagy a szórványban élő magyarok érdekeivel, vagy fordítva, hogy Székelyföld nincs tekintettel más régiókra, esetleg hogy a szórványban élők visszafogják Székelyföldet, nem járnak el helyesen. „Szerencsétlen kísérletnek tartok minden ilyen próbálkozást. Én ennek pontosan az ellenkezőjét állítom. Azt mondom, hogy végső soron egymást erősítjük, egymásnak képesek vagyunk kölcsönösen reményt és erőt adni. S ezt nem csak mondom, hanem tapasztalom is” – fogalmazott a politikus.

Kelemen hamis állításnak nevezte, hogy a nemzeti szimbólumainkért folyatatott küzdelme és a székelyek nagy menetelésén való részvétele által az RMDSZ elszigeteli magát a nagypolitikában. „Komoly tárgyalópartnerek tudunk lenni, és ez a decentralizációs törvény kapcsán bebizonyosodott” – jelentette ki Kelemen Hunor.  

Az szövetségi elnök szerint a népszavazás ügyében a hat székelyföldi és partiumi megyében összegyűjtött 200 ezer aláírás nem vész kárba még akkor sem, ha a kezdeményezés Maros és Szilágy megyében elbukott a megyei tanácsban, Kovászna megyében megtámadta a prefektus, s valószínűleg ez történik majd Hargita megyében is. „Ezeket az aláírásokat, mint a közösségi akarat bizonyítékait, felmutatjuk akkor, amikor ismét napirendre kerül az ország régiósítása” – jelentette ki.

Kelemen a következő év legnagyobb kihívásának az európai parlamenti választásokat nevezte. Hangsúlyozta, hogy ezen a megméretésen a tulipán jele alatt kell indulniuk. „Ez nem zárja ki a párbeszédet, nem zárja ki az együttműködést. Egyvalamit mégis kizár: nem engedünk a zsarolásnak és nem ígérünk befutó helyet olyan politikusoknak, akik a mi bizalmunkkal visszaéltek” – szögezte le.

Kelemen emlékeztetett arra, hogy az RMDSZ  tavaly kétszer is elnyerte a választók bizalmát. „Itt Háromszéken nagyon is megérezték, hogy milyen volt a verseny. Azt a bizalmat, amelyet a tavaly kétszer is elnyertünk, nem lehet megosztani. Bízom abban, hogy az RMDSZ-nek jó jelöltekkel, jó programmal, szervezéssel és mozgósítással lesz képviselője Brüsszelben, képesek vagyunk ezt elérni. Ez 2014 legnagyobb kihívása számunkra” – összegezte Kelemen Hunor szövetségi elnök. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X