Szervezkedik a HVIM a háromszéki román ünneplésre


-A A+

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) arra kéri a sepsiszentgyörgyieket és a környék lakóit, hogy „impozáns tömeggel fogadják” a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) román nacionalista szervezet tagjait december elsején. Felhívását a HVIM Facebookon és szélsőjobb honlapokon tette közzé.

Mint ismert, az Új Jobboldal Sepsiszentgyörgyön akar ünnepelni a román nemzeti ünnepen. Lapunk korábban arról is beszámolt, hogy a HVIM több tagja ellentüntetést javasolt a közösségi oldalakon a román fiatalok fogadtatására.

„Mint tudjuk, egy olyan eseményről van szó, melynek következményei nem voltak és nincsenek jó hatással az erdélyi magyarságra. Ennek ellenére, ha összeszorított foggal is, de megadjuk a tiszteletet a városban lakó románságnak, hogy megünnepeljék nemzeti ünnepüket. Ami viszont felborzolja a kedélyeket, az a román soviniszta csoportosulás, amely ismételten tiszteletét teszi Sepsiszentgyörgyön” – olvasható a Tóth Bálint szóvivő által aláírt felhívásban.

A közlemény emlékeztet arra, hogy az Új Jobboldal legfőbb célja „a magyarság kiűzése Erdélyből”. Felidézi, hogy a szervezet tagjai legutóbb a Székelyek nagy menetelésén, hazafele tartva, erőszakkal elvettek egy székely zászlót, amit később elégettek.

„Végezetül csak annyit, hogy mindez nem pusztán provokáció, hanem a magyar szimbólumok meggyalázása, népirtásra való felbujtás, és a helyi románság nem megvédése, ahogy ők fogalmaznak, hanem szemen köpése!” – zárul a felhívás.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester felszólította a december elsejei rendezvénysorozat szervezőit, köztük a prefektúrát, hogy határolódjanak el az Új Jobboldaltól. Az elöljáró a HVIM esetleges szervezkedéséről nem tett említést. Korábban a maszol.ro-nak azonban azt mondta: sem a szélsőséges román fiatalok, sem a HVIM tagjai sepsiszentgyörgyi masírozásának nem örülne.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X