Băsescu nem írja alá a kormány IMF-hez intézett szándéklevelét


-A A+

Traian Băsescu államfő nem írja alá a kormánynak a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) intézett szándéklevelét, mert nem ért egyet az üzemanyagra pótlólagosan kivetett jövedéki adóval. Ezt Băsescu maga jelentette be hétfőn egy nyilatkozatban, amit élőben közvetítettek a hírtelevíziók. A kormány literenként hét eurócenttel növelné január 1-jével az üzemanyag jövedéki adóját, az ebből befolyó pénzt autópálya-építésre használná.

Băsescu nem ért egyet ezzel az intézkedéssel, mert a jövedéki adó már egy korábban megállapított ütemezés szerint is nő, és mindez az üzemanyag túlzott drágulásához vezet, ami Băsescu szerint megállítja a gazdaság növekedését.

Az IMF igazgatótanácsának decemberben kellene jóváhagynia a szándéklevelet. A levél tartalmáról a kormány november elején állapodott meg az IMF bukaresti küldöttségével a Románia által megkötött újabb, összesen mintegy 4 milliárd euró elővigyázatossági hitelszerződés keretében tartott első felülvizsgálati látogatás alkalmából. A hitelt fele-fele arányban biztosítja az IMF és az Európai Bizottság.

Băsescu elmondta, hogy az IMF decemberben jóváhagyhatja a szándéklevelet, ha vállalja, hogy csak a kormánnyal folytat tárgyalásokat. Amennyiben nem - magyarázta - januárban az amúgy is esedékes soron következő felülvizsgálati látogatás alkalmából újratárgyalhatók a feltételek.

Liviu Voinea költségvetésért felelős tárca nélküli miniszter a Mediafax hírügynökségnek hétfőn este elmondta: az IMF igazgatótanácsa ilyen körülmények között nem fogja napirendre tűzni a szándéklevél jóváhagyását, mert azon szerepelnie kell az államfő aláírásának is. Voinea szerint a hitelmegállapodás ettől még érvényben marad.

Băsescu korábban már figyelmeztette a kormányt, hogy amennyiben nem mond le a pótlólagos jövedéki adóról, nem írja alá a jövő évi állami költségvetést sem, ami jelenleg még a parlament asztalán van. Victor Ponta miniszterelnök elvetette az államfő javaslatát, ezután döntött Băsescu a szándéklevél elutasításáról.








EZT OLVASTA MÁR?

X