Az RMDSZ elutasítja a PDL-PPDD egyszerű indítványát


-A A+

Az RMDSZ elutasítja a Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) által, a decentralizációs törvény felelősségvállalással való elfogadása kapcsán benyújtott egyszerű indítványt – közölte Cseke Attila, az RMDSZ képviselő.

Az indítvány kezdeményezői elsősorban azt kifogásolták, hogy a kormány felelősségvállalással vezetné be a decentralizációs törvényt, annak ellenére, hogy nem volt sürgősségi helyzet, amely indokolta volna ezt az intézkedést.

„A decentralizációs törvénytervezet kapcsán benyújtott egyszerű bizalmatlansági indítvány vitája során körvonalazódik az az ország amelyben élni szeretnénk. Választhatunk: egy olyan központosított Romániában, ahol a minisztériumok továbbra is megannyi hatáskörrel rendelkeznek, illetve az önkormányzatok vezetői Bukarestbe járnak jóváhagyásokért és véleményezésekért, vagy egy olyan országban, ahol erős helyi közösségek alkotják azt, hiszen döntési jogokkal rendelkeznek” – mutatott rá Cseke Attila. Kifejtette: annak érdekében, hogy erős helyi közösségek legyenek, hatásköröket kell biztosítani az önkormányzatoknak. Az RMDSZ határozottan a második modellt választotta és több mint húsz éve harcol a parlamentben, függetlenül attól, hogy kormányon van vagy ellenzékben mindazért, hogy a decentralizáció mielőbb bekövetkezzen - magyarázta Cseke az indítvány képviselőházi vitája alatt.

A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a szövetség álláspontja a decentralizációval kapcsolatosan az elmúlt 23 évben nem változott, hiszen a decentralizáció révén a helyi közösségek erősödnek, amely által beleszólhatnak a helyi közszolgáltatások minőségébe.

„Az általunk benyújtott törvénytervezet 18 szakterület decentralizációjáról szólt. A kormány eredeti törvényjavaslata kétszer ennyi területen hajtott volna végre decentralizációt, ez leszűkült, de ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ nem tartja szükségszerűnek a decentralizáció folytatását. Abban reménykedünk, hogy az a változat, amelyért felelősséget vállalt a kormány egy újabb állomása annak a létfontosságú folyamatnak, amely közelebb viszi a közszolgáltatásokat az állampolgárokhoz” – ismertette Cseke Attila.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X