Ponta kivizsgálást remél a Mikó-tüntetés ügyében


-A A+

Victor Ponta miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a Legfelső Bírói Tanács (CSM) kivizsgálást kér a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében szervezett tüntetés kapcsán, amely egy bírósági ítélet ellen irányul. A kormányfő egyértelműen nem foglalt állást a tüntetéssel kapcsolatban.

A kormány szombaton ülésezett. A tanácskozás elején – amikor a sajtó képviselői még jelen lehettek a teremben – a kormányfő Mona Pivniceru új igazságügyi miniszterhez szólva reményét fejezte ki, hogy a bírói tanács eljárás indítását kéri a CSM kivizsgáló testületétől, hiszen a sepsiszentgyörgyi tüntetés - mint fogalmazott – lényegében egy bírósági döntés ellen irányul.ponta masolat

Pontának az utóbbi időben több konfliktusa volt a bírói tanáccsal. Augusztus közepén a CSM elnöke kérte a testület kivizsgáló részlegétől, hogy vizsgálja meg több kormánypárti politikus kijelentését. Az említett politikusok élesen bírálták az ügyészeket amiatt, hogy a Traian Băsescu államfő leváltásáról szóló népszavazás kapcsán vizsgálatot indítottak a referendumon elkövetett esetleges csalások miatt.

A CSM vezetői akkor úgy vélték, hogy az ügyészek tevékenységét bíráló politikusi nyilatkozatok - közöttük a Pontáé is - sérthetik az igazságszolgáltatás függetlenségét.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X