Tőkés László sajtófelelőse: műbalhé az egyház állásfoglalása


-A A+

„Obskurus okokból kirobbantott műbalhé” Tőkés László sajtósfelelőse szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) közgyűlésének pénteken elfogadott állásfoglalása, amelyben felszólítják az európai parlamenti képviselőt, hogy hagyjon fel a Csűry István püspök elleni támadásaival.

Demeter Szilárd közlése szerint Csűry István valamiért most látta elérkezettnek az időt, hogy leszámoljon püspöki elődjével, és ezt visszatetsző módon éppen arra az időszakra időzítette, amikor a román állam visszavonni készül Tőkés László forradalomban játszott szerepéért kapott kitüntetését.

„A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének Temesvár 24. évfordulóján talán nem kellene csatlakozni Iliescu elvtárs bábjaihoz a Tőkés László elleni hadjáratban” – fogalmazott a maszol.ro-nak Demeter.

Mint ismert, a KREK állásfoglalásának előzménye, hogy az európai parlamenti képviselő az utóbbi hónapokban sorozatosan bírálta nyilvánosság előtt vagy levelekben Csűry Istvánt állítólagos „RMDSZ-barát” egyházpolitikája miatt. A közgyűlés egyébként pénteken egy másik állásfoglalásban elítélte a kormányfőnek azt a kezdeményezését, hogy vonják vissza Tőkés állami kitüntetését.








EZT OLVASTA MÁR?

X