Mikó-per: rosszat sejt Markó Attila képviselő


-A A+

Várhatóan ismét halasztják hétfőn délben a Mikór-per fellebbviteli tárgyalását a ploiești-i táblabíróságon – tudtuk meg Markó Attilától. Ennek oka, hogy a képviselő egyik vádlott-társát, Marosán Tamást nem tudták beidézni.

„Ha pedig nem teljesül az idézési procedúra, akkor a tárgyalást nem lehet megtartani” – mondta Markó, aki korábban lapunknak megerősítette, hogy a református egyház volt jogtanácsosa jelenleg Magyarországon tartózkodik. Markó Attila nem vesz részt a tárgyaláson. „A mazochizmusnak is van egy határa” – jegyezte meg.

Mint ismert, Mikó-ügy fellebbviteli tárgyalása eleve halasztással kezdődött november 22-én. Akkor a tárgyalás új időpontját december 9-re tűzték ki. Markó Attila szerint szokatlan, hogy a táblabíróság nagyon szoros határidőket szab meg a tárgyalásokra. „Végül is nekem jó hír az, hogy gyorsan be akarják fejezni, ha van igazság a földön. Sajnos azonban Romániában élünk, így nem biztos, hogy az igazság útján haladva fel fognak menteni. Az a gyanúm, hogy minél hamarabb börtönben szeretnék látni a vádlottakat” – jelentette ki.

A képviselő korábban arra számított, hogy a ploiești-i táblabíróság csak jövő évben kezdi újra a fellebbviteli tárgyalást, ennek ellenére az első időpontot már idén november 22-re kitűzték. „A táblabíróság szokatlan módon még a legfelsőbb bíróság indoklásának közzététele előtt kitűzte az első időpontot” – magyarázta.

Első fokon a bíróság jogtalannak ítélte a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és visszaélésért börtönbüntetést szabott ki a restitúciós bizottság tagjaira. Miután a vádlottak, az egyház és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat is fellebbezett, a másodfokú tárgyalás a ploiești-i táblabíróságon kezdődött, amely tavasszal a legfelső bíróságra utalta az ügyet arra hivatkozva, hogy tavaly decemberben az egyik vádlottat, Markó Attilát parlamenti képviselővé választották. A legfelső bíróság októberben úgy döntött, nem rá tartozik az ügy, és visszautalta azt a ploiești-i táblabíróságra. 








EZT OLVASTA MÁR?

X