Jogi bizottság: Sergiu Andonnak távoznia kell a parlamentből


-A A+

Egyhangú szavazattal megszűntnek nyilvánította hétfőn a képviselőház jogi szakbizottsága Sergiu Andon konzervatív párti (PC) képviselő mandátumát. A politikusnak csak azután kell távoznia a törvényhozói testületből, ha ezt a képviselőház plénuma is megszavazza.

A bizottság szociáldemokrata alelnöke, Florin Iordache tájékoztatása szerint várhatóan a plénum is egyetért majd a testület döntésével.

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) már jó ideje kéri az alsóháztól két képviselő, Sergiu Andon és a szociáldemokrata Florin Pâslaru mandátumának megszűntetését. Ennek oka, hogy a két politikus megszegte az összeférhetetlenségi törvényt, és ezt a legfelsőbb bíróság is jogerősen megállapította.

Sergiu Andonnak azt róják fel, hogy ügyvédként korábban ellátta egy korrupciós per vádlottjának védelmét. Ezt az összeférhetetlenségi törvény tiltja. Florin Pâslaru az ANI szerint azzal szegte meg a törvényt, hogy alkalmazta a fiát a képviselőházi irodájában.

A jogi szakbizottság hétfőn azonban úgy döntött, hogy Pâslaru megőrizheti mandátumát.

A két képviselő mandátumának megszűntetése a Victor Ponta kormányfő Brüsszeltől kapott „házi feladatában" is szerepel. A miniszterelnök július 18-án levélben kérte a parlamentet, hogy járjon el a honatyák ügyében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X