Ezért szavazta meg az RMDSZ a Btk. módosításait


-A A+

A maszol.ro-nak adott keddi nyilatkozata után Máté András képviselőházi frakcióvezető a Krónikának is cáfolta, hogy a büntető törvénykönyv (Btk.) keddi módosítása után a honatyák kikerülnének a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vagy feddhetetlenségi ügynökség (ANI) joghatósága alól.

"A képviselők jogállását szabályozó törvényben is szerepel az az érdek-összeférhetetlenség, aminek a kivizsgálása az ANI hatásköre" – mutatott rá Máté András. A frakcióvezető, és helyettese, Márton Árpád képviselő szerint a képviselőház tulajdonképpen csak helyreállította a korábbi állapotokat, amelyeket Monica Macovei volt demokrata-liberális párti (PDL) igazságügy-miniszter "bolygatott fel", egy kalap alá véve a közhivatalnokokat, a bírákat és a képviselőket.

Márton Árpád szerint a keddi döntés csupán annyit jelent, hogy a képviselők és szenátorok összeférhetetlenségi eseteit a továbbiakban nem a köztisztviselőkre érvényes jogszabály alapján vizsgálják majd, hanem a honatyák jogállását rögzítő, sajátos törvény alapján, amely rögzíti, milyen esetek számítanak összeférhetetlenségnek.

Frissítés: Máté András csütörtök délután a Transindexen közölt írásában részletesen megindokolta szavazatát.

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában felháborítónak nevezte, hogy a parlamenti képviselők úgy érzik, rájuk nem vonatkoznak az ország minden polgárára érvényes törvényes előírások. "A módosítások (…) azt jelzik: az igennel szavazó honatyák (közöttük sajnálatos módon az RMDSZ teljes frakciója is) felsőbbrendű állampolgároknak tekintik önmagukat, akik ellen korrupció gyanúja miatt még eljárás sem indítható" - fogalmazott az EMNP elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X