Kelemen: rossz az üzenete az alkotmánybíróság határozatának


-A A+

Az alkotmánybíróság egyhangú döntése - amellyel az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította a decentralizációs törvényt - azt sejteti, hogy Romániában nem lehet újragondolni a központosított államszerkezetet, és nem lehet a helyi közösségekre átruházni döntési jogköröket - jelentette ki pénteken Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: érdemben és részletesen csak az alkotmánybírósági döntés indoklása ismeretében nyilatkozhat a taláros testület határozatáról, de első látásra furcsának tűnik, hogy az alkotmánybírók egyhangúlag nyilvánították alkotmányellenesnek a jogszabályt.

Hozzátette: ez akár azt is jelentheti, hogy Romániában nem lehet olyan politikai döntést hozni, ami a szubszidiaritásra irányul. Ezt súlyosnak tartja, mert ennek mentén oda lehet jutni, hogy a helyi közösségeknek nem osztható le döntési jogkör – mondta az RMDSZ elnöke.     

Kelemen Hunor veszélyesnek tartja, ha ez az alkotmánybírósági döntés közép- és hosszú távon esetleg lenulláz minden olyan kísérletet, amely a helyi regionális autonómia megteremtésére irányul. Ez abban az esetben áll fenn - magyarázta, amennyiben a taláros testület magát a decentralizáció elvét utasította el, de mindez csak az indoklásból derülhet ki.

Az alkotmánybíróság az alaptörvénybe ütközőnek minősítette pénteken a decentralizációs törvényt, amellyel a bukaresti kormány több központi intézményt akart önkormányzati hatáskörbe utalni. A jogszabályt az RMDSZ is támogatta és üdvözölte.








EZT OLVASTA MÁR?

X