A jogállamiságot erősítené Romániában Nuland


-A A+

Az Egyesült Államok mélyen érdekelt a román jogállamiság, igazságszolgáltatás és átláthatóság megerősítésében - jelentette ki Victoria Nuland, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkár-helyettese Bukarestben szombaton, miután megbeszélést folytatott Titus Corlățean külügyminiszterrel.

 Nuland rámutatott: az Egyesült Államok szabadkereskedelmi megállapodást tervez az Európai Unióval, ebben a vonatkozásban fontosak számára az amerikai-román gazdasági kapcsolatok, épp ezért Amerika mélyen érdekelt a romániai reformok folytatásában és Románia demokratikus fejlődésében. "Az Egyesült Államok számára egy erős, gyarapodó és demokratikus Románia a legjobb partner" - szögezte le Nuland.

Közös sajtónyilatkozataik alkalmával Titus Corlățean azt hangsúlyozta: örül Nuland látogatásának, amelyet úgy értelmez, hogy az Egyesült Államok számára is fontos a Romániával megkötött stratégiai partnerség. Rámutatott: megbeszélésükön sok más téma mellett arról is szó volt, hogy mindkét ország támogatja a Moldovai Köztársaság európai közeledését. Corlățean úgy fogalmazott: az erős alapokon nyugvó amerikai-román stratégiai partnerség lehetővé teszi érzékenyebb témák megbeszélését is, így a szombati találkozón a felek megállapították, hogy közös érdek a jogállamiság megerősítése és az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítása Romániában.

Az amerikai külügyminisztérium képviselőjének váratlan látogatását a média a korrupt tisztségviselők felelősségre vonását megnehezítő decemberi intézkedéseknek tulajdonította, amelyekkel kapcsolatban több nyugati állam nagykövetsége aggodalmát fejezte ki.

Nuland péntek este Traian Băsescu államfővel is találkozott, aki kifejezte reményét, hogy a felmerült "apró félreértések" nem befolyásolják az amerikai-román kapcsolatok alapjait. Az amerikai vendég azt mondta: azért jött Bukarestbe, hogy megünnepelje Románia NATO-tagságának tízéves évfordulóját, és átadja Barack Obama amerikai elnök, valamint John Kerry külügyminiszter jókívánságait. Nuland ugyanakkor megköszönte Romániának az afganisztáni, iraki és balkáni békemissziókban, illetve a most épülő rakétaelhárító rendszerben való részvételt, és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének jelentőségét hangsúlyozta.

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X