Cseke: megnyirbálták az önkormányzati hatásköröket


-A A+

„Nem tartom helyesnek az önkormányzati hatáskörök leszűkítését, sem azt, hogy a kormány ismét túlszabályozzon egy területet" – nyilatkozta Nagyváradon tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Cseke Attila Bihar megyei RMDSZ-szenátor. A politikus elmondta, módosító indítványt nyújtott be a parlamentbe a 2012/26. számú sürgősségi kormányrendelethez.

Cseke tájékoztatása szerint ez a rendelet a közpénzek elköltésére és néhány pénzügyi jogszabály módosítására vonatkozik. Leírja, hogy milyen körülmények között nem szabad közpénzből megvalósíthatósági tanulmányokat végeztetni.cseke2

„Csakhogy a szabályozás túllőtt a célon, mert sérti a helyi autonómia elvét és mert túlszabályoz. Elmondja, hogy amennyiben egy beruházásra készült már az elmúlt öt évben hatástanulmány, akkor azt kell aktualizálni, nem lehet újat készíttetni. Ez rendben is lenne, viszont az semmiféleképpen sem, hogy új hatástanulmányokat csak akkor lehet elvégezni, ha megvan rá a jövő évi költségvetésben a teljes finanszírozás. Márpedig hatástanumány nélkül nem lehet megtudni, hogy mennyibe kerül majd a beruházás, épp ez az, ami megmondja" – mondta a szenátor.

A rendelet szerint kivételes esetben a központi intézményeknek a kormány, az önkormányzatok esetében pedig az illetékes helyi vagy megyei tanács jóváhagyhatja a hatástanulmány elkészítését.

„Ez túlszabályozás, mert ilyen tanulmányok leszerződését és finanszírozását ma is a tanácsnak kell jóváhagynia, nem dönthet egyedül a polgármester vagy a megyei tanács elnöke. Tehát, a takarékosság mint elv rendben lenne, ha nem jelentené azt, hogy az államigazgatás ismét beleavatkozik az önkormányzatok hatásköreibe" – magyarázta Cseke, aki szerint nem a kormánynak kellene eldönteni, hogy a helyi adókból befolyt összeget mire használják fel.

A 26. sürgősségi rendeletet nem sokkal hivatalba lépése után, idén június 6-án fogadta el a Ponta-kabinet, és a Hivatalos Közlönyben való megjelenésekor (június 12-én) lépett hatályba. A kedden benyújtott szenátori módosító indítványt a jövő héten tárgyalja előbb a szenátus költségvetési bizottsága, majd a felsőház plénuma.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X