Felmérik a bihari erdőket


-A A+

Bihar megyében járt csütörtökön Lucia Varga erdészeti és vízügyi megbízott miniszter, aki Cornel Popa megyei tanácselnökkel, Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel és Dumitru Voloşeniuc-kal, a Körösök Vízügyi Igazgatóságának vezetőjével is egyeztetett a megye prioritásairól.

Egy svájci-román kísérleti projekt keretében Bihar megyében is felmérik az erdőket, jelentette be a tárcavezető. A 23,8 millió lejes projektbe (ennek 84,6 százalékát a svájci kormány fedezi) Bihar megye mellett Suceava és Călăraş került még be. Sok esetben tisztázatlanok a tulajdonviszonyok, a térinformatikai felméréssel azt is pontosan fel tudják térképezni, hol végeztek erdőírtást, hangzott el.

Bihar megyében idén körülbelül húszmillió lejre van szükség az árvízvédelmi munkálatok folytatásához, Lucia Varga pedig elmondta: az országnak hosszútávú, 2035-ig tartó árvízvédelmi stratégiája van, melynek költségei 17 millió euróra rúgnak. Idén négyszázmillió lejt használhatnak fel, ennek felét uniós alapokból fedezik, 65 millió lejt az országos költségvetésből, 135 millió lejt pedig a Román Vizek saját büdzséjéből fedeznek.

Egy új projekt is beindul, 35 megyében ültetnek erdősávokat az utak mentére, hogy a fák védjék azokat „az extrém időjárási hatások” következményeitől. Idén hamrincmillió lejért 870 hektárt fásítanak az országban, Biharban 145,3 hektrányi területet, 48,4 kilométert foglalnak majd el. Mindazok, akik belegyeznek a várhatóan februárban-márciusban megkezdett faültetsére, életjáradékra számíthatnak – mondta a megbízott miniszter. A fásítás elhúzódhat ott, ahol a területek kisajátítására lesz szükség.

A tárcavezető azt is elmondta: februárban tárgyalja a képviselőház a vadászati törvény módosítását, ezt a szenátus már jóváhagyta. A jogszabály megkönnyíti majd a vadkárok megtérítését, illetve azoknak a gazdáknak, akiknek területét valamelyik vadászati alap használja, pénz is jár majd földjük használatáért.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X