Bűnvádi eljárás indult Konstanca extravagáns polgármestere ellen


-A A+

Hatalommal való visszaélés vádjával eljárás indult Radu Mazăre, Konstanca polgármestere ellen, aki korábban már extravagáns viselkedésével többször a lapok címoldalára került.

A Fekete-tenger parti város 45 éves vezetője 2009 júliusában azzal keltett felháborodást, hogy egy divatbemutatón náci egyenruhát viselt. A politikusról az is köztudott, hogy gyakran látható alulöltözött modellek társaságában a brazíliai Rio de Janeiro karneváljain, illetve Konstanca éjszakai szórakozóhelyein.

A korrupcióellenes ügyészség szerdán kártérítési ügyekben indított vizsgálatot Mazăre ellen. A polgármestert azzal gyanúsítják, hogy 2009-ben nem adott át két telket tulajdonosaiknak, akik a földdarabokat az önkormányzattól korábban megvásárolták, és emiatt a település vezetése 36 ezer euró értékű kártérítés fizetésére kényszerült.

A hatóságok emellett egy másik ügyben is vizsgálódnak, amelynek során Mazăre a korábbi kommunista birtoklefoglalások egyik károsultjának állítólag egy tizenkétszer nagyobb telket juttatott kárpótlásul, mint amennyire az illető jogosult. A szociáldemokrata párt (PSD) színeiben politizáló Mazăre, aki immár harmadik alkalommal tölti be Konstancában a polgármesteri tisztséget, tagadta az ellene felhozott vádakat.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X