Bukarestben tájékozódik a Velencei Bizottság küldöttsége


-A A+

A jogállamiság és alkotmányosság érvénysülését vizsgálja Romániában a Velencei Bizottság küldöttsége, amely hétfőn találkozott az alkotmánybíróság tagjaival.

Panaszok nyomán érkeztek

A taláros testület két ízben is panaszt tett a nyár folyamán a rá nehezedő politikai nyomásra a Velencei Bizottságnál, a Európa Tanács alkotmányjogi, konzultatív szakértői testületénél.

Az alkotmánybíróság Traian Băsescu felfüggesztése előtt, július elején azért fordult a Velencei Bizottsághoz, mert a döntéseivel elégedetlen kormánypárti politikusok az alkotmánybírák lecserélését helyezték kilátásba, holott elmozdíthatatlanságukat a törvény garantálja.

Az államfő leváltásáról rendezett népszavazás után, augusztus elején a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) politikusai arra próbálták rávenni az alkotmánybíróságot, hogy érvényesítse a referendumot, holott azon a részvétel elmaradt az ötven százalékos érvényességi küszöbtől.velencei

Korábban „sokkolták" a testületet

Gianni Buquicchio, a Velencei Bizottság elnöke augusztusban közleményben jelezte: számára "meglepő, sőt sokkoló", hogy viszonylag rövid idő alatt már másodszor érkezik panasz egy európai uniós tagállam alkotmánybíróságától arra, hogy nyomást gyakorolnak a taláros testület tagjaira.

A Velencei Bizottság küldöttsége hétfőn a Legfelső Bírói Tanácsnál (CSM) és az alkotmánybíróságnál kezdett kétnapos tájékozódó látogatását. A küldöttséget Thomas Markert, a Velencei Bizottság titkára vezeti.

A nemzetközi szakértői testület tagjai találkoznak a tisztségéből júniusban eltávolított volt ombudsmannal, Gheorghe Iancuval, Traian Băsescu államfővel, Crin Antonescu volt ideiglenes elnökkel, Mona Pivniceru igazságügy-miniszterrel és a parlamenti pártok képviselőivel.

A Velencei Bizottság bukaresti tapasztalatait és a vizsgálat nyomán megfogalmazandó ajánlásait októberben, egy Romániáról szóló jelentésben teszi közzé.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X