Klárik: szakmaiságot kell vinni a helyi döntésekbe


-A A+

Megszavazta a parlament felsőháza a helyi közigazgatási törvény módosítását, amely által a polgármesterek hatásköreiket az elfogadott jogszabály keretei között delegálhatják. Az RMDSZ szenátusi frakciója támogatta ezt a jogszabály kezdeményezést, a szövetség álláspontjáról Klárik László Attila a Szenátus Közigazgatási, területfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának tagja tájékoztatott.

A megszavazott módosítással az RMDSZ szenátusi frakciója teljes mértékben egyetért, hiszen nem az a jó vezető aki úgy véli, hogy mindenhez ő ért a legjobban, hanem az, aki a legjobb szakemberekkel veszi körül magát - mutatott rá Klárik László Attila. A szenátor szerint a közigazgatásnak szerteágazó tevékenysége van, a decentralizáción keresztül egyre szélesebb hatásköröket kap. Egy polgármester, egy megyei tanácselnök nem érthet mindenhez: építkezéshez, egészségügyhöz, környezetvédelemhez, oktatáshoz és megannyi más területhez. Ezért a szövetség szükségesnek találja, hogy jogszabály írja elő azt, hogy kinek adhat át hatásköréből az elöljáró. Klárik emlékeztetett: a polgármestereknek eddig is jogukban állt átadni hatásköreikből, de kizárólag megye vagy város menedzsernek, amennyiben létezett ilyen tisztség az önkormányzatban.

„Ebből adódóan számos politikai döntés eltávolodott a szakmaitól. Azáltal, hogy a hatáskört az intézményvezető áthelyezheti igazgatónak, alpolgármesternek vagy egy olyan személynek, aki az adott téren szakember, sokkal több szakmaiságot lehet és kell vinni a döntésekbe. Természetesen a polgármesterek munkáján is könnyítettünk” – fogalmazott a Kovászna megyei szenátor.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X