Kiszorítani készül a liberálisokat a kormányból a PSD


-A A+

Patthelyzet alakult ki a Szociálliberális Szövetség (USL) pártjai között: a Victor Ponta miniszterelnök vezette Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtökön azzal fenyegette meg a Nemzeti Liberális Pártot (PNL), hogy kiszorítja a kormányból, ha nem hátrál meg.

A koalíciós válságot három liberális miniszter lemondása váltotta ki, mivel a helyükre jelölt új tisztségviselők kinevezése a kormány szerkezetének átalakítását is szükségessé tenné. Erről azonban nem sikerült megegyezni, a PSD és PNL nem hajlandók elfogadni egymás feltételeit.

Liviu Dragnea, a PSD elnökhelyettese emlékeztette a liberálisokat, hogy pártja nélkülük is kormányképes, Ilie Sârbu, a PSD szenátusi frakcióvezetője pedig azt is kilátásba helyezte, hogy megfosztják a szenátusi elnöki tisztségétől Crin Antonescu liberális pártvezért. Ponta ugyanakkor úgy nyilatkozott, ő a jelenlegi felállásban szeretné folytatni a kormányzást, és az USL szakadásáról beszélők Băsescu játszmájába mentek bele.

Az USL két nagy pártja külön indul az európai parlamenti (EP-) választásokon. A PSD - Szociáldemokrata Szövetség (USD) néven - külön választási együttműködést is kötött a kormánykoalícióban részt vevő két kis párttal, a Konzervatív Párttal (PC) és Románia Haladásáért Országos Szövetséggel (UNPR), amelyeknek saját EP-listáján biztosított helyet.

A PNL három kormányfőhelyettest akar

A PNL - kormányzati pozícióit erősítendő - a párt elnökhelyettesét, Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert jelölte a megüresedett belügyminiszteri posztra, és őt akarja megtenni a kormányfőhelyettesek egyikének. Az emiatt szükségessé vált kormányátalakítást azonban Victor Ponta azzal akarja összekötni, hogy mind a négy koalíciós pártnak létrehozzanak egy-egy kormányfőhelyettesi tisztséget.

Johannis csütörtökön is megerősítette: a liberálisok nem hajlandók elfogadni, hogy az eddigi három helyett (PSD, PNL, UNPR) négy miniszterelnök-helyettese legyen a kormánynak, és a PNL azonos szintre kerüljön a hozzájuk hűtlenné vált, a szociáldemokraták táborába átigazolt Konzervatív Párttal.

A kormány szerkezetének átalakításához parlamenti döntés szükséges, amelyet - bár semmi jele egy megállapodásnak - az USL vezetői jövő hét elejére ígértek. A román média szerint a PSD már mozgósítani kezdte parlamenti képviselőit és szenátorait egy új kormány beiktatására, de az még nem dőlt el, hogy a megváltozott szerkezetű kormányban a liberálisok is részt vesznek-e. Ha a PSD nélkülük akar kormányozni, akkor a bizalmi szavazáson a kisebbségi frakció, vagy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatására is szüksége lesz.








EZT OLVASTA MÁR?

X