Törvénnyel oszlatná fel a magyar pártokat Bogdan Diaconu


-A A+

Elutasította a héten a képviselőház jogi szakbizottsága a nacionalista indíttatású törvénytervezeteiről híres Bogdan Diaconu újabb javaslatát.

A szociáldemokrata honatya ezúttal a párttörvényt szerette volna módosítani. Tervezete szerint feloszlatják azokat a politikai szervezeteket, amelyek programja vagy tevékenysége megkérdőjelezi többi között a román állam nemzeti és egységes jellegét, illetve az ország hivatalos nyelvét. Betiltás várna azokra a pártokra is, amelyek „gyalázzák” Romániát vagy szeparatizmusra bíztatnak.

Bogdan Diaconu korábban nem is titkolta, hogy a javaslata elsősorban a magyar politikai szervezetek ellen irányul. „Jelenleg több romániai magyar párt (hacsak nem az összes) célja büntetlenül megszegni az alkotmányt” – írta korábban a törvénytervezetéről az adevarul.ro-n.

Máté András képviselő, a jogi szakbizottság tagja elmondta, Bogdan Diaconu törvénymódosító javaslata korlátozná a szólásszabadságot, ezért önmagában alkotmányellenes. Az RMDSZ-es politikus tájékoztatása szerint a tervezet esetében a döntő ház a képviselőház. „Nagy eséllyel Diaconu indítványa a szakbizottság után a plénumban is megbukik” – mondta lapunknak.

A kormány egyébként semleges álláspontra helyezkedett a tervezettel kapcsolatban. A parlamentnek elküldött véleményezése szerint Bogdan Diaconu javaslatait a párttörvény jelenleg is tartalmazza. Mindazonáltal a kormány a honatyákra bízta a döntést.

A szociáldemokrata képviselő korábban törvényben akarta betiltani a tavalyi Székelyek Nagy Meneteléséhez hasonló megmozdulásokat. Arra hivatkozott, hogy ezek a demonstrációk államellenesek.








EZT OLVASTA MÁR?

X