Ponta meghívná a kormányba az RMDSZ-t


-A A+

Victor Ponta miniszterelnök meghívná a kormányba a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget, ha a hetek óta tartó koalíciós válság nyomán a Nemzeti Liberális Párt kilépne a kabinetből - derült ki a politikus egy vasárnap esti nyilatkozatából.

Ponta az Antena 3 hírtelevízió műsorában elmondta: a PSD körül kialakított Szociáldemokrata Szövetség (USD) a liberálisok távozása esetén is rendelkezne egy törékeny többséggel a parlamentben, de számára nem jelentene gondot, hogy az esetleges kritikákat vállalva meghívja az RMDSZ-t is a kormányba.

Emlékeztetett: Crin Antonescu liberális pártelnökkel együtt már a 2012-es parlamenti választások előtt egyezményt írt alá, hogy az RMDSZ-t is bevonják a közös kormányzásba. Emiatt sokan bírálták és az RMDSZ kormányzati részvétele végül a koalíciós partnerei ellenállásán meghiúsult, de számára fontos az adott szó, és ez az aláírt megállapodás - tette hozzá Ponta.

A politikus szerint a társadalmi békének is jót tenne az RMDSZ kormányzati részvétele. Úgy vélekedett: azért is be kell vonni az ország legjelentősebb kisebbségét a politikai struktúrákba, hogy az ne radikalizálódjék.

Az ukrán válságot és az oroszbarát erők esetleges elszakadási törekvését említve Ponta azt mondta: Románia északi szomszédságában a problémák még nem oldódtak meg, és ő azt szeretné, hogy Románia megelőzzön minden esetleges „gondot".

„Mivel Magyarországon is eléggé radikális a kormány, legalábbis nyelvezetében, én támogatok minden olyan intelligens megoldást, amely arra irányul, hogy ne radikalizáljunk egyetlen romániai kisebbséget sem" - jelentette ki Victor Ponta az RMDSZ esetleges kormányra hívására utalva. A műsorvezető kérdésére cáfolta, hogy erről tárgyalások kezdődtek volna a PSD és az RMDSZ között.

Szombaton Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is kijelentette, az RMDSZ nem tárgyalt az esetleges kormányra lépésről Victor Ponta miniszterelnökkel. A koalíciót alkotó pártok „családi veszekedésébe" az RMDSZ nem kíván beleszólni - nyomatékosította az RMDSZ elnöke.








EZT OLVASTA MÁR?

X