Szakértői jelentés: „nyilvánvalóan” plagizált Ponta


-A A+

Victor Ponta doktori dolgozata „nyilvánvaló plágium" – állapította meg a Bukaresti Egyetem rektorának felkérésére készített szakértői véleményezés a miniszterelnök 2003-ban megírt disszertációjáról. A dokumentumot szerdán hozta nyilvánosságra a felsőoktatási intézmény.

Az egyetem tájékoztatása szerint a szakértői véleményezést a jogtudományok „három jeles szaktekintélye" készítette: Simina Tănăsescu, a bukaresti jogi kar professzora, Vlad Constantinesco, a strasbourgi egyetem oktatója és Claudia Ghica, a párizsi Sorbonne Egyetem jogi fakultásának dékán-helyettese.ponta2

Korábban e dokumentum alapján jelentette be júliusban a Bukaresti Egyetem etikai bizottsága, hogy Victor Ponta kormányfő plagizált a 2003-ban megírt doktori dolgozatában.

Mint ismert, az oktatási minisztériumnak alárendelt Országos Etikai Tanács (CNE) ezzel szemben korábban azt állapította meg, hogy a politikus nem vádolható plágiummal. Bejelentésüket szintén egy jogászokból álló bizottság szakértői véleményezésére alapozták.

Utóbb a hazai sajtó kiderítette, hogy a CNE által felkért három szakértő egyike Gheorghe Mateuț ügyvéd, aki Victor Ponta doktorátusának irányítója, Adrian Năstase volt kormányfő nemrég lezárult perének egyik vádlottját képviselte a bírósági tárgyalásokon.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X