A Székely Szabadság Napja Marosvásárhelyen


-A A+

Feszült mozzanatokkal ért véget Marosvásárhely főterén a Székely Szabadság Napja, ugyanis a több ezres tömegben elvegyült HVIM-es fiatalok csak a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrök „unszolására” voltak hajlandók elhagyni a Kultúrpalota előtti teret. A maszol.ro percről-percre tudósított a rendezvényről.

20.41: Tudósítónk már a taxiból jelentette, hogy véget ért a Székely Szabadság Napjának „balhés záróakkordja” is Marosvásárhelyen. Az utolsó mozzanatban is a mintegy 15 fős HVIM-es társaság vitte a prímet. Ők hosszú perceken keresztül néztek farkasszemet a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrökkel. Amikor kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják az úttestet a Kultúrpalota előtt, akkor a csendőrök zárták soraikat, és visszaszorították a HVIM-eseket a járdára, majd szétzavarták a fiatalokat, akik mindeközben "Vesszen Trianon" és "Autonómia, Autonómia" jelszavakat skandálták. A tömeg nyugodtabb része mindeközben tanácstalanul álldogált a járdán, majd ki-ki elindult hazafelé.

20.20: Daniel Manea, a Maros megyei csendőrség szóvivője arról számolt be a maszol.ro-nak, hogy a HVIM-es fiatalok dulakodása kivételével rendzavarás nélkül folyt le a Székely Szabadság napja.

20.00: A tömeg a főtérre ért. Az SZNT vezetői átadták a demonstráció kiáltványát a prefektusnak. Eközben az emberek nem hajlandók a kordon mögött maradni, elárasztották a prefektúra előtti teret. "Autonómiát! Itthon vagyunk!" – skandálják. Izsák Balázs kijött a prefektúráról, és kétségbeesetten könyörög nekik, hogy menjenek haza, de a tömeg nem tesz eleget a kérésének. Tudósítónk szerint "senki nem tudja, mi történik".

19.45: Értesüléseink a Hatvannégy Vármegye Mozgalomhoz (HVIM) tartozó fiatalok egy csoportja dulakodott a csendőrökkel egy körforgalomnál. A HVIM-esek ugyanis nem voltak hajlandók a csendőrkordonon belül maradni. A fiatalok utóbb néhány autó tükrét is begörbítették. A tömegben ott van Vona Gábor, a Jobbik elnöke is.

19.26: A tömeg nagyon közel van már a főtérhez. A volt Lenin utca járdája nagyon keskeny, ezért a hömpölygő emberáradatot a csendőrök nehezen tudja megakadályozni abban, hogy elfoglalja az úttestet.

19.03: „Izsák Balázs és Biró Zsolt szavaiból is arra következtetünk, hogy nyitottak a párbeszédre, amit minden körülmények között folytatnunk kell" – mondta el a maszol.ro-nak Brassai Zsombor. A Maros megyei RMDSZ-elnökét arról kérdeztük, mit gondol arról, hogy a szövetség képviselőit lehurrogták a Postaréten.

18.55: Helyszíni tudósítónk jelenti, hogy a tömeg, Izsák Balázs SZNT-elnökkel az élen elindult a városközpont felé. Amikor kiértek a főútra, a rendezőkből és csendőrökből álló sorfal tartotta a vonulókat a járdán, akik nagyon fegyelmezetten alkalmazkodtak a korlátozásokhoz. A tömeg csendben vonul a prefektúra felé.

18.51: A budapesti Hősök terén székely zászlót formázó alakzatot készítenek mécsesekből a székely szabadság napja rendezvényen.A magyar és a székely himnusz eléneklése után György-Mózes Árpád, a Székelyföldért Társaság elnöke köszöntötte a Hősök terén összegyűlt tömeget, amely a tér mintegy ötödét foglalta el. György-Mózes Árpád felhívást olvasott fel, amelyben felszólítják a román kormányt, hogy tárgyaljon a székelyföldi autonómia ügyét képviselő szervezetekkel, valamint tartsa tiszteletben az emberi jogokat. Az összegyűlt tömeg "autonómiát Székelyföldnek" közfelkiáltással fogadta el a felolvasott dokumentumot.

18.42: A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) is koszorúzhat. Antal Árpád és Tamás Sándor RMDSZ-es önkormányzati vezetők a háromszékiek nevében helyeztek el koszorút.

18.37: A koszorúzás után egy „polgári sétával” megyünk a prefektúrára - jelentette be Izsák Balázs. Arra kérte a résztvevőket, hogy tartsák tiszteletbe a közlekedési szabályokat, és ne  foglalják el az úttestet.

18.35: Autonómiát, autonómiát!, Vesszen Trianon!, Székelyföld nem Románia! - a feltüzelt tömeg ezekkel a jelszavakkal vezeti fel a koszorúzást.

18.30: A magyar és a székely himnuszt énekli a tömeg. Az emlékmű mellett egy óriási skót zászlót lenget a szél.

18.19: Izsák Balázs a Duna Tv-ben elmondja, hogy tíz ember fogja a rendezvény után átadni a Maros megyei prefektusnak a nagygyűlésen elfogadott kiáltványt. „Aki akarja, elkísérheti őket” - tette hozzá. Felolvassa a nyilatkozatot, amit a tömeg közfelkiáltással fogad el.

Íme a nyilatkozat szövege:

"Követeljük, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az Európai Unió forrásainak hatékony felhasználása érdekében!

Követeljük, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió!

Követeljük Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását!

Tiltakozunk Székelyföld őshonos közösségének, a Székely Népnek érdekeit sértő, létét fenyegető közigazgatási átalakítás ellen!

Követeljük, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését.

Tiltakozunk az ellen, hogy a jogállam intézményeit az itt élő, román állampolgárságú magyarok elnyomására, megfélemlítésére és üldözésére használják!

Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának!

Követeljük, hogy a kormány kezdjen párbeszédet a fentiekről a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!

Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!"

18.15: Szabolcs Attila budafoki polgármester kap szót. A magyarországi település vezetője azért szónokolhat, mert ott tűzték ki elsőként Magyarországon szolidaritásból a székely lobogót. „Itthon vagyunk" - skandálja a tömeg, amikor arról beszél, hogy a felesége hétfő reggel azért aggódott, hogyan jutnak majd haza Marosvásárhelyről.

18.05: A spanyolországi kisebbségek nagy erővel vonulnak fel Marosvásárhelyen. A baszk küldött után a katalán képviselő is szót kapott.

17.58: Toró T. Tibor, az EMNP elnöke beszél. „Eltelt 160 év, és bár látszólag ismétli magát a történelem, hiszen akkor is krími válság volt, mint most, sokat változott a világ körülöttünk. De minden önkény és háború, határtologatás és kisebbségi sorstalanság ellenére erős hitünk és meggyőződésünk ugyanaz maradt: élni egyénként, közösségként csak szabadon lehet, csak szabadon érdemes. Neve és kerete is van ennek – Székelyföldön és Partiumban, egész Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken vagy Kárpátalján ugyanúgy hívják: közösségi autonómia. Száz éve cél és követelés. Ha hiszünk benne, jövőkép. Ha már a kezünkben van, közjogi eszköz mindennapi szabadságunkhoz. Az élethez” - áll az EMNP által később szerkesztőségünkbe is eljuttatott beszédében.

17.57: Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök és Izsák Balázs SZNT-elnök együtt nyilatkozik a Duna TV-nek.

17.55: Munkatársunknak azt mondta egy szervező, hogy 20 ezren vannak a Postaréten.

17.48: A Szabad Európa Szövetség (EFA) üzenetét Belgiumból hozták el. Egy kicsit politizál, odaszúr az RMDSZ-nek.

17.41: Biró Zsolt, az MPP elnöke beszél. „A feszült ukrajnai helyzet ellenére ma este Székelyföld is feltűnik majd a híradókban” - kezdi szónoklatát.Biró felolvas egy Facebook-bejegyzést az isztambuli "székelypárti" tüntetésről. Megtudjuk, hogy a török fővárosban egy egész utcát lezártak, hogy a székelyekkel szimpatizáló törökök odavonulhassanak a román konzulátushoz. "Nálunk ez nem lehetséges" - mondja. "Március 10-én évről évre itt leszünk, hogy autonómiát kérjünk a székelyeknek" - zárja beszédét.

17.35: Tőkés László „harcos üdvözletét” Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke olvassa fel. A volt püspök üzeni: éppen útban van Strasbourg felé, ahol az Európai Parlament plenáris ülésén emel szót a székely ügy mellett. "Nem hagyjunk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Hajrá Erdély, hajrá Székelyföld, hajrá Partium. Éljen a székely szabadság, éljen a magyar haza!”- zárta levelét Tőkés. "Autonómiát, autonómiát! - skandálja a tömeg.

17.33: A Baszk Nemzeti Párt küldöttje üdvözli az egybegyűlteket. Az első sorban egy törökországi székely-szimpatizáns hallgatja a beszédet.

17.28: Izsák Balázs határozottan kiáll az RMDSZ mellett, amikor nem hagyja, hogy a szövetséget gyalázók beléfojtsák a szót. "Magyarország velünk van. Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül meggyőznünk, legyen szintén velünk!" - jelentette ki. A tömeg többször is félbeszakította Izsák Balázst, amikor azt mondta, meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben az RMDSZ politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába "Berecken és Kökösön át", az októberi nagy menetelés útvonalán vezetett. "Lehet, az a párbeszéd kap esélyt, amelyre az igényt kinyilvánította a székelység a Bereck és Kökös közötti nagy menetelésen" - jelentette ki az SZNT elnöke.

17.20: Izsák Balázs visszakapja a mikrofont egy rövid kóruselőadás után. Felidézi tavalyi beszédét. A székely szabadság eszméje változatlan évszázadok óta - hangoztatja. Beletartozik a Bereck és Kökös közötti élőlánc és az Európai Bíróságon indított per is. Amikor arról beszél, hogy Magyarország beavatkozik a perbe az SZNT oldalán, akkor tapssal és éljenzéssel szakítják félbe. "Autonómiát, autonómiát! - zengi a Postarét. "Magyarország velünk van" - zárja beszédének ezt a részét Izsák Balázs.

17.17: A Duna Tv most mondta be, hogy Sepsiszentgyörgyről 18 autóbusz érkezett Marosvásárhelyre. Összesen 100 autóbuszról beszélnek.

17.10: Itt vannak azok a székelyzászlók is, amelyeket az 54 kilométeres tavalyi székelyföldi élőlánc alkalmával használtak.

17.05: Nagy László unitárius főjegyző olvas fel Jakab apostol könyvéből.

17.00: A marosvásárhelyi Vártemplom harangszójára kezdődik meg a Székely Szabadság Napja. Elsőként Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke köszönti az egybegyűlteket.

16.58: Itt van a mai program.

16.50: Munkatársunk elbeszélgetett egy Sepsiszentgyörgyől érkezett csoport tagjaival, akik arról számoltak be, hogy a Maros megyei rendőrség túlzbuzgóskodott a felvonulásra érkezőkkel. Amint átlépték a megyehatárt, azonnal megállították járművüket, és alaposan átkutatták. Pár kilométerrel később ezt megismételték. Majd még kétszer.

16.47: A maszol.ro tudósítója arról számolt be, hogy a Postarét nagyjából megtelt. Saccra 5 ezren lehetnek már a résztvevők. 

16.42: A sajtó munkatársai lecsapnak a politikusokra. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke már nyilatkozik.

16.40: A helyszíni tudósítónktól kapott képek alapján megállapíthatjuk, hogy a beharangozott 100 ezres tömeg nem gyűl össze a következő 20 percben. Viszont a napsütéses délutánon nagyon sokat kimentek a Postarétre.

16.02: Az egyik szervező a maszol.ro-nak elmondta: nem számítanak akkor tömegre, mint a tavalyi rendezvényen. „Csíkból, Gyergyóból alig számítunk résztvevőkre. Az ottaniak inkább marosvásárhelyinek érzik ezt a megemlékezést” – magyarázta. Tájékoztatása szerint Kézdivásárhelyről öt autóbusznyi, Sepsiszentgyörgyről pedig tíz autóbusznyi ember van úton Marosvásárhelyre. „Azért is kevesen indulnak útnak, mert hétfő van, az emberek dolgoznak” – tette hozzá. Arra kérdésünkre, hogy akkor miért beszéltek százezres tömegről, azt a választ kaptuk: „Csak hergelésből”.

16.00: Már gyűl a tömeg Marosvásárhelyen a székely vértanúk postaréti emlékművénél. A megemlékezés hivatalosan 17 órakor kezdődik, de már beszédek is elhangzottak az obeliszknél. Rengeteg csendőrt és rendőrt látni mindenütt. Nagyon nagy a médiaérdeklődés is. A rendezvényt a Duna Tv fél hétig élőben közvetíti.

A Székely szabadság napja tavalyi rendezvényén a szervezők szerint 30 ezren, a rendfenntartók szerint ötezren vettek részt. Az obeliszk mellett közfelkiáltással elfogadott, a Székelyföld autonómiáját követelő petícióval a tömeg a prefektus hivatala elé vonult. A kormány Maros megyei képviselőjének átnyújtott petícióra azóta sem érkezett válasz.

Izsák Balázs felhívása nagyvilág magyar közösségeihez

Az alábbiakban közöljük Izsák Balázs SZNT-elnök hétfőn közzétett felhívását:

Március tizedikén, a Székely Szabadság Napján, amikor Európa és a nagyvilág nagyvárosaiban a székelyekkel szolidaritást vállalók közösségei Székelyföld területi autonómiája mellett tüntetnek, akkor meg kell emlékezniük arról is, hogy Marosvásárhelyen, a megemlékezést követõ felvonulást betiltotta a hatóság. Ma már nem csak a székelyek jogos követelésének támogatására kell Románia nagykövetségei elé vonulni, hanem az alapvetõ emberi jogok védelmében is.

Ezúton kérjük a nagyvilág magyar közösségeit, hogy követeljék a gyülekezési jog, a szólásszabadság tiszteletben tartását Romániában. Hívják fel országuk kormányának, és egész társadalmának figyelmét arra, hogy abban az országban tér vissza az alapvetõ emberi jogok megsértése, amelyben 1989-ig Európa legembertelenebb és legsötétebb diktatúrája mûködött.
Beszédes az, hogy a felvonulást betiltó határozatot rendõrségi fejlécet viselõ papírra nyomtatták, ezzel is jelezve, hogy Romániában a hatóságok, könnyen és gyorsan az elnyomás, az emberi jogok korlátozásának eszközeivé válhatnak.

A tegnapi napon Románia miniszterelnökéhez, Victor Ponta úrhoz címzett memorandumban kértük, hogy Románia kormánya utasítsa Maros megye prefektusát, hogy a közigazgatási bíróságon támadja meg a törvénytelen, tiltó határozatot. A memorandumot eljuttattuk Gabriel Oprea belügyminiszternek és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettesnek is. Ez az utolsó lehetõség, hogy március tizedikén, a tavaly májusban már bejelentett felvonulást törvényesen megtarthassuk. A székelység a jog és a törvényhozó, rendtartó falvak népe. Ennek megfelelõen jogainkat alkotmányos úton, a jog és a demokrácia eszközével akarjuk kivívni. Ennek lehetett tanúja a nagyvilág a diktatúra bukása után is, és ezt az utat járta és járja több mint tíz éve a Székely Nemzeti Tanács. Még ebben a küzdelemben is, amelyet a felvonulás betiltása ellen folytatunk, a törvénytisztelõ közösség áll szemben a jogsértõ, a diktatúra hagyományait éltetõ hatósággal.
Arra kérjük a világ magyarságát, figyeljenek Marosvásárhelyre. A Duna televízió helyszíni, egyenes adásán keresztül legyenek tanúi annak, hogy méltósággal, hittel, békésen, de változatlan kitartással kiállunk a jogaink mellett. Elmondjuk ismételten: szükség van arra, hogy ismét székely zászlók lengjenek Bécs, Belgrád, Budapest, Brüsszel, Hága, Cleveland, Helsinki, London, Los Angeles, München, New York, Ottawa, Stockholm, Pozsony, Párizs, Stuttgart, Torontó, Zürich utcáin. Csak így lehetünk sikeresek! Mondjuk ki újra együtt: Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható! Autonómiát Székelyföldnek! Szabadságot a Székely Népnek!

Marosvásárhely 2014.III.05.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke

Cikkünk frissül








EZT OLVASTA MÁR?

X