Peti András aggódik a marosvásárhelyi események miatt


-A A+

„Nagyon aggódom amiatt, ami most Marosvásárhelyen történik” – jelentette ki hétfő este a maszol.ro-nak Peti András. Az RMDSZ-es alpolgármester 20 óra után ért haza, otthonról szemlélte a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett aznapi autonómiatüntetés fejleményeit. Arra utalt, hogy Izsák Balázs SZNT-elnök kérésére a tömeg 20.30 -kor sem volt még hajlandó elhagyni a főteret, és hatvannégy vármegyés fiatalok dulakodtak a csendőrökkel.

„Már akkor aggódtam, hogy melyek lesznek ennek a következményei, amikor Izsák Balázs a megemlékezés végén polgári sétára invitálta a tömeget” – számolt be az elöljáró. Mint mondta, az etnikai feszültségeket, az RMDSZ-ellenes hangulatot elsősorban a kisemberek sínylik majd meg, akik nap mint nap szembesülnek problémákkal a hivatalokban. „Nem tudom, tudatosult-e bennük, hogy nagyon sok problémájukban csak az RMDSZ tud segíteni” – tette hozzá.

A délutáni postaréti megemlékezésen pedig RMDSZ-ellenes volt a hangulat. Izsák Balázst és Biró Zsolt MPP-elnököt is lehurrogta a 2000-2500 fős tömeg, amikor az összefogás szükségességéről beszéltek, üdvözölték az RMDSZ kormányra lépését, és azt hangoztatták, hogy autonómiát csak Bukarestben lehet elérni. "Izsák Balázsnak négyszer is megszakították a beszédét" – emlékeztetett Peti András, aki a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnöke is.

Így történhetett meg a politikus szerint az, hogy a Maros megyei és a marosvásárhelyi RMDSZ végül nem koszorúzott a megemlékezésen, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom azonban igen. "Hogy egészen pontosan mi történt, azt a szervezőktől kellene megkérdezni, mert én távol voltam a tömeg első sorától" – válaszolta a koszorúzás körülményeit firtató kérdésünkre.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X