Băsescu: vissza kell szereznünk Európa bizalmát


-A A+

Romániának vissza kell szereznie Európa bizalmát, amely a belpolitikai válság idején megingott - mondta Traian Basescu államfő csütörtökön az elnöki hivatalba való visszatérése óta rendezett első sajtóértekezletén.24261

Az államfő bejelentette, pénteken munkalátogatásra utazik Brüsszelbe, ahol Herman van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével, José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság (EB) elnökével és Vivane Reding igazságügyi biztossal folytat megbeszélést, hogy Románia európai elkötelezettségéről biztosítsa őket.

"Románia meggyengülve jött ki a belső konfliktusból, bizalmi válságot okozott, és ezt nem lehet nyilatkozatokkal helyrehozni, csak tettekkel" - mondta az elnök, aki fölszólította a pártokat, hogy az európai integrációval kapcsolatos ügyekben törekedjenek konszenzusra.

"Schengen technikai kérdés"

Băsescu bejelentette: azzal az üzenettel megy Brüsszelbe, hogy a román intézményrendszer kiállta a próbát, és a parlamenti többség részéről megnyilvánuló politikai nyomás dacára meg tudta védeni a jogállamot. Emlékeztetett: a július 3. és 6. közti események miatt - ezzel az államfő eltávolításának megkönnyítésére tett kormányzati intézkedések időszakára utalt - Romániáról egy soron kívüli igazságügyi országjelentés készül, amelyben az EB éppen a jogállamiság működőképességét elemzi.

Băsescu szerint nem jó jel, hogy - szerinte - továbbra is politikai nyomás nehezedik az igazságszolgáltatásra, és a parlament nem adott ki az igazságszolgáltatásnak két, korrupcióval gyanúsított volt minisztert.

Az  elnök nem sok jóra számít az igazságügyi országjelentésben, de szerinte ezt nem szabad összekötni az ország schengeni csatlakozásával, amelyet tisztán technikai kérdésként kellene kezelni.

Euróbevezetés: 2015 marad a céldátum

Băsescu úgy vélekedett, hogy Európában felgyorsultak az integrációs folyamatok, amire egyebek mellett a fiskális paktumot és a tervezett bankuniót hozta fel példaként. Kifejtette: Romániának nem szabad lemondania az euróövezethez való csatlakozás 2015-ös céldátumáról mindaddig, amíg azt az élet felül nem írja, mert alapvető érdeke, hogy ne maradjon ki az integrációból. Szerinte drámai következményekkel járna, ha Románia kimaradna az euróövezetből.

Felfüggesztéséről Traian Basescu - újságírói kérdésre - csak annyit mondott, hogy egy jogállamban nem lehet valakit megfosztani mandátumától csak azért, mert népszerűtlenné vált.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X