Kelemen Hunor: nem szerencsés belépni a luxemburgi perbe


-A A+

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes szerencsétlen döntésnek tartja, hogy Románia is kérte belépését abba a perbe, amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke és Dabis Attila, az SZNT külügyi titkára indított az Európai Unió luxemburgi bíróságán az Európai Bizottság ellen.

Az SZNT képviselői azt kifogásolják, hogy a bizottság elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezésük bejegyzését. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöki tisztségét is betöltő politikus az MTI-nek elmondta, amióta az RMDSZ is tagja a kormánynak, sem a kormányüléseken, sem a koalíciós egyeztetéseken nem került szóba a perbe való esetleges belépés kérdése. Hozzátette, tudomása szerint ehhez nem volt szükség a kormány döntésére. Erre az államelnök, a miniszterelnök vagy a külügyminiszter is utasítást adhatott. Kelemen Hunor hozzátette, a hétfői koalíciós egyeztetésen rá fog kérdezni a perbe való belépés hátterére.








EZT OLVASTA MÁR?

X