Feljelentette fenyegetőit a trikolórral pózoló szentgyörgyi fiú


-A A+

Panaszt tett kedden a háromszéki rendőrségen fenyegetői ellen a magyar nemzeti ünnepen román trikolórral pózoló sepsiszentgyörgyi román fiú. A diák azután kapott megfélemlítő üzeneteket, hogy kiposztolta a március 15-én készült fényképet a Facebook-oldalára.

Kovászna megye rendőrparancsnoka, Ion Popa sajtótájékoztatóján elmondta: a fiú kedden szülei kíséretében, önként megjelent a rendőrségen, és panaszt tett az őt fenyegetők ellen. Közölte, hogy a rendőrség elkezdi a nyomozásokat az ügyben, beazonosítják azokat a kommentelőket, akik megfenyegették a román trikolórral pózoló kiskorút.

A háromszéki román sajtó „Sabina-effektusnak” nevezi az ügyet, arra utalva, hogy pontosan egy évvel ezelőtt, a kovásznai Körösi Csoma Sándor iskola egyik diáklánya román nemzeti színű fejpántot viselve provokált országos botrányt.

Ennek kapcsán Ion Popa rendőrparancsnok elmondta: a kovásznai diáklányt is halálosan megfenyegették Facebookon, a rendőrség azonosította is a Magyarországon élő fenyegetőt. A kovásznai esetet az ügyészség vizsgálja. 








EZT OLVASTA MÁR?

X