Iorga-tábla: beidézték a rendőrségre Gergely Balázst


-A A+

Hétfőn rendőrségi kihallgatásra kell jelentkeznie Gergely Balázsnak, az Erdélyi Magyar Néppárt régióelnökének. Ezt a politikus pénteken jelentette be – írja a szabadsag.ro.gergely

Az EMNP vezetőjét a Sorin Apostu volt kolozsvári polgármester ügyében indított büntető kivizsgálás kapcsán hívták a rendőrségre. Ezúttal viszont nem a volt elöljáró korrupciós ügyéről van szó, hanem a Gergely Balázs által a Mátyás-szoborcsoport közelében elhelyezett úgynevezett Iorga-tábla kapcsán tett büntető feljelentésről.

Ebben az ügyben műemlékeken és védett övezeteken elvégzett engedély nélküli beavatkozás miatt indított kivizsgálást a rendőrség csalásokkal foglalkozó ügyosztálya Sorin Apostu ellen.

Hárman jelentették fel Apostut

A Krónika szerint a tábla ügyében három feljelentést is tettek az ügyészségen. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az akkor Kelemen Hunor vezette román Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium a tábla törvénytelen kihelyezését, Gheorghe Funar ultranacionalista politikus, volt kolozsvári polgármester pedig a tábla eltávolítását kifogásolta. A tábla Funar polgármestersége idején került a szobor talapzatára.

A kolozsvári Mátyás-szoborcsoportot 2011 áprilisában avatták fel újra a román és a magyar kormány közös támogatásával végzett restaurálás után. Egy hónappal később a szobor talapzatánál ismeretlen tettesek bronztáblát helyeztek el egy Nicolae Iorga román történésztől származó, Mátyás román eredetére utaló idézettel: "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult." A tábla elhelyezését Sorin Apostu akkori polgármester történelmi jóvátételnek nevezte.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X