Mégsem indul EBA az európai parlamenti választásokon


-A A+

Beiratkozott hétfőn a Népi Mozgalom Pártba (PMP) Elena Băsescu, de nem kíván indulni az európai parlamenti választásokon. Ezt az államfő lánya néhány órával azután jelentette be, hogy kilépett a Demokrata Liberális Pártból (PDL).

Bejelentése meglepetés, mert a román sajtó arra számított, hogy az európai parlamenti képviselő újabb mandátum megszerzésével próbálkozik, ezúttal az apja által védnökölt pártban. A PMP fel is ajánlotta a jelöltlista második helyét Elena Băsescunak.

Traian Băsescu kisebbik lánya arra hivatkozva utasította el a jelölését, hogy nem akar örömet szerezni apja politikai ellenfeleinek. Azaz így akrja elkerülni azt a vádat, hogy az államfő érdeme indulása a PMP listáján. Közölte azt is: függetlenként sem kíván indulni – ahogy azt tette öt évvel ezelőtt –, mert nem akar értékes szavazatokat elvonni egykori pártjától, a PDL-től és új pártjától, a PMP-től.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X