"Igaz Románia Szövetség"-be tömörült a jobboldal


-A A+

Választási szövetségre lépett három jobboldali párt : az Igaz Románia Szövetség (Alianţa România Dreaptă - ARD) megalakulását rögzítő jegyzőkönyvet Vasile Blaga, a Demokrata Liberális Párt (PDL), Mihai Răzvan Ungureanu, a Polgári Erő (FC) és Aurelian Păvelescu, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) elnöke írta alá vasárnap Bukarestben.Alianta-Romania-Dreapta-916

A jobboldali összefogásba eredetileg a Mihai Neamţu vezette Új Köztársaság Pártot (PNR) is be akarták vonni, a tavasszal alakult párt bejegyzéséről azonban - az ellene berterjesztett óvások miatt - még nem született jogerős bírósági végzés.

Az ARD a május óta kormányzó Szociál-liberális Szövetséggel (USL) szemben kíván egységes politikai alternatívát teremteni a december kilencedikei parlamenti választásokon. Az új pártszövetség jele a szív, vezetését pedig a három tagpárt elnöke társelnöki minőségben közösen látja el. A részt vevő pártok megállapodtak arról, hogy közös jelöltlistákat állítanak a választásokon.

"Minket az utóbbi három hónapban a jogállam intézményeinek védelme kovácsolt egységbe, mert mi hiszünk abban, hogy a jogállamiság is a jobboldal egyik alapvető értéke, akárcsak a család és az állampolgár tisztelete, és a Románia európai jövője melletti elkötelezettség" - mondta Blaga a választási szövetség megalapításáról szóló jegyzőkönyv aláírása után.

Az ARD-t bejegyezték a Központi Választási Irodánál. Vasárnap jár le a választási szövetségek bejegyzésének határideje.

Visszavág a PDL

Több román elemező szerint az ARD megalakításával a legutóbbi választásokon győztes, ám a megszorításokkal járó kormányzása idején népszerűtlenné vált PDL igyekszik új csomagolásban visszaszerezni a választók bizalmát, hiszen a szövetség másik két tagpártja önállóan aligha jutna be a parlamentbe.

A jobboldal így próbálja helyzetbe hozni és bejuttatni a parlamentbe legnépszerűbb politikusát, Mihai Răzvan Ungureanu volt kormányfőt, anélkül, hogy az belépne a PDL-be - vélekednek egyes bukaresti megfigyelők. {loadposition OTP}

Ungureanut kilenc nappal korábban választották meg a Polgári Erő elnökévé. A FC kongresszusi határozatait még nem hagyta jóvá a bíróság. Mivel Ungureanu aláírása az ARD megalakulását szentesítő jegyzőkönyvön ilyen körülmények között támadható, a PDL úgy döntött, hogy saját választási jelét is bejegyzi a BEC-nél a biztonság kedvéért.

Egy régebben működő civil szervezet, az Igaz Románia Egyesület, amelynek szintén ARD a rövidítése, már bejelentette, hogy közigazgatási bíróságon fogja megtámadni az új pártszövetség bejegyzését.

Az Igaz Románia Szövetség társelnökei a tervek szerint szeptember 29-én írják alá az ARD kibővítetett alapító okiratát, amelyben a részletes választási program mellett a közös jelöltek kiválasztásának részletei is szerepelnek. Arról már korábban döntöttek, hogy a képviselő- és szenátorjelölteket egy etikai bizottság fogja átvilágítani Monica Macovei európai parlamenti képviselő, volt igazságügy-miniszter vezetésével.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X