Izsák: a román kormány lépjen ki a polgári kezdeményezés peréből


-A A+

Nyílt levélben kérte Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Victor Ponta miniszterelnöktől, hogy Románia kormánya lépjen ki az Európai Unió bíróságán folyó perből, amellyel a nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés bejegyzését szeretnék elérni a kezdeményezők.Izsák Balázs a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért című polgári kezdeményezés bizottságának képviselőjeként Dabis Attila magyar állampolgárral együtt perelte be az Európai Bizottságot, amely elutasította a polgári kezdeményezés bejegyzését. Románia, Szlovákia és Görögország az Európai Bizottság oldalán, Magyarország pedig a kezdeményezők oldalán kérte belépését a luxemburgi perbe.

Az SZNT elnöke nyílt levelében kifejtette, a polgári kezdeményezés célja, hogy az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási és nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól. A kohéziós politika javulásától ugyanis az Európai Unió hatékonyabb működésére és Európa kulturális sokszínűségének fenntartására lehet számítani, ami összhangban áll a tagállamok, így Románia érdekeivel is - érvelt az SZNT elnöke.

Izsák Balázs felhívta a figyelmet, hogy a Románia beavatkozására vonatkozó határozatot a kormány ugyan az RMDSZ kormányba való belépése előtt fogadta el, de a magyar szervezet most már kormányon van, és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter tagja a polgári kezdeményezést megfogalmazó bizottságnak. "Ez a helyzet semmiképpen sem szolgálja a jelenlegi román kormány jó működését, tekintettel arra, hogy az RMDSZ-nek határozottan és világosan állást kell foglalnia ebben a tárgyban az európai parlamenti választások előtt" - írta Izsák Balázs a miniszterelnöknek.








EZT OLVASTA MÁR?

X