Kelemen-Orbán: fontos a részvétel az EP-választáson


-A A+

Azzal a közös felhívással fordult csütörtökön Orbán Viktor magyar kormányfő és Kelemen Hunor kormányfőhelyettes, az RMDSZ elnöke az erdélyi magyar közösség tagjaihoz, hogy vegyenek részt a vasárnapi EP-választáson. A két politikus Szatmárnémetiben folytatott megbeszélést.

A találkozón jelenlévő Biró Rozália szenátor lapunknak elmondta: Orbán és Kelemen tárgyalásán megfogalmazódott az a közös felhívás, hogy el kell menni vasárnap szavazni, hiszen a magyarság képviselete a jobboldali európai pártcsaládban, az Európai Néppártban kiemelkedően fontos.

Elhangzott, hogy a magyar kormányfő és a romániai magyar miniszterelnök-helyettes együtt szeretnék tovább erősíteni a román-magyar kapcsolatokat, és ebben kiemelkedő szerep hárul az RMDSZ-re. A két fél ugyanakkor kiemelt figyelmet fordít a gazdasági együttműködésre, továbbbá a romániai magyar oktatásra, ezen belül a magyar nyelvű szakoktatásra. A találkozó előtt Biró Rozália biotermékekből álló ajándékcsomat adott át a magyar miniszterelnöknek.

„Az európai parlamenti választások fontosságáról nem győztünk eleget beszélni, hiszen az elkövetkező időszakban változások következnek az Európai Unióban, és nem mindegy, hogy ezeket a változásokat egyrészt kik generálják, másrészt azt szeretnénk, ha mi is jelen lehetnénk akkor, amikor változnak a dolgok. Az európai parlamenti választásokon élni kell a szavazati joggal azért is, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének a rendezése is váljon uniós hatáskörré” – idézte Kelemen Hunor szövetségi elnök találkozó utáni nyilatkozatát az RMDSZ sajtóirodája.

Orbán Viktor miniszterelnök elmondta: több oka is van annak, hogy talákozott csütörtökön Szatmárnémetiben az RMDSZ elnökével. "A legnyilvánvalóbb a vasárnapi európai parlamenti választások, mert ezen az RMDSZ és a Fidesz-KDNP egymást kölcsönösen támogatják, hiszen túl azon, hogy magyarok vagyunk, ugyanahhoz az európai politikai családhoz is tartozunk. Kiélezett küzdelem körvonalazódik az európai néppárt és az európai szocialisták között, éppen ezért a Fidesz, a KDNP és az RMDSZ azért dolgozik, hogy erős Európai Néppárti frakció legyen a következő 5 évben is. Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha mind a Fidesz, mind az RMDSZ jó eredményeket ér el, ehhez pedig arra van szükség, hogy a magyar emberek menjenek el szavazni” – fogalmazott a miniszterelnök.

A kétoldalú találkozón az RMDSZ küldöttségét Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes vezette, jelen volt Bíró Rozália, az SZKT elnöke, az RMDSZ Bihar megyei szenátora, Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke, Szatmár megyei szenátor, Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke, a szatmári 2-es körzet parlamenti képviselőjelöltje, valamint Nagy Zoltán, a szövetségi elnök kabinetigazgatója. A magyarországi küldöttséget Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Magyarország kormányfője vezette, jelen volt Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Hídvégi Balázs, külgazdaságért és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár, Répás 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X