"Életérzés" az EMNP-s politikusok RMDSZ-ellenes kampánya
Az EMNP arra buzdítja az erdélyi magyarokat, hogy vegyenek részt a vasárnapi EP-választásokon és szavazzanak lelkiismeretük szerint; a párt egyes politikusainak nyílt RMDSZ-ellenes kampánya magánvélemény, amely „egy életérzést” fejez ki.
Ezt az EMNP Székelyföldért felelős alelnöke nyilatkozta a maszol.ro-nak csütörtökön. Papp Elődöt azért kerestük meg, mert az EP-választások előtt három nappal a Néppárt egyik kézdiszéki politikusa (Balázs Attila) otthonmaradásra szólította a magyarokat, egy másik (Johann Taierling) pedig arra kérte a választókat, hogy ne az RMDSZ-re, hanem más (értelemszerűen román) pártra szavazzanak.
Papp Előd elmondta, nem ért egyet azzal, hogy maradjanak otthon vasárnap a magyar választók. „A szavazás egy olyan demokratikus jog, amit 1989-ben vérrel vívta ki a romániai társadalom. Egyértelműen annak vagyok a híve, hogy vegyünk részt a választásokon” – mondta Balázs Attila kijelentéséről az EMNP alelnöke.
Johann Taierling nyilatkozatáról kijelentette, a Néppárt kézidvásárhelyi szervezetének elnöke magánvéleményét fejezte ki, amit nem úgy kell értelmezni, hogy román pártok támogatására buzdított, hiszen vannak cigány pártok is. „Párttársam egy életérzést juttatott kifejezésre, amiben benne van az elmúlt 25 évnek a sikertelensége” – magyarázta.
MPP: magyarellenes az EMNP
Johann Taierling és Balázs Attila kijelentésére az RMDSZ részéről mindeddig nem érkezett reakció, a Magyar Polgári Párt részéről azonban igen. Az MPP csütörtöki közleményében felháborodását fejezte ki „az EMNP nyílt magyarellenes nyilatkozatai” kapcsán.
„Joggal merül fel a kérdés milyen autonomista párt az, amely most az autonómia eszméjét kampánypótlóvá silányítva arra buzdítja a magyarságot, hogy román párt jelöltjeire szavazva gyengítse a magyar érdekérvényesítés lehetőségét” – olvasható az állásfoglalásban, amelynek végén az MPP arra kéri a magyar választókat, szavazzanak a magyar képviseletre!
Taierling: rosszakaratúan ferdítenek
Johann Taierling csütörtökön a maszol.ro-nak kijelentette: egy pillanatig sem buzdított a román pártok támogatására. „Azt nyilatkoztam, hogy az emberek menjenek el szavazni azért, hogy utólag a szavazataikat ne lehessen elcsalni. Ám ne az RMDSZ-re üssék a pecsétet, mert a szövetség és jelöltjei egyáltalán nem teljesítettek” – magyarázta.
A politikus rosszakaratú ferdítésnek nevezte azt a felvetésünket, hogy mivel az RMDSZ-en kívül más magyar szervezet nem állított jelölteket, értelemszerűen a román pártok támogatására buzdította a választókat. "Nem azt mondom, hogy a magyarok román pártok jelöltjeire szavazzanak, hanem azt, hogy büntessék meg a képviselőiket, akik nem teljesítettek" – jelentette ki.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni